# nmap -A -T4 scanme.nmap.org playground
Starting nmap ( https://nmap.org )
Interesting ports on scanme.nmap.org (205.217.153.62):
(The 1663 ports scanned but not shown below are in state: filtered)
PORT    STATE  SERVICE VERSION
22/tcp  open   ssh     OpenSSH 3.9p1 (protocol 1.99)
53/tcp  open   domain
70/tcp  closed gopher
80/tcp  open   http    Apache httpd 2.0.52 ((Fedora))
113/tcp closed auth
Device type: general purpose
Running: Linux 2.4.X|2.5.X|2.6.X
OS details: Linux 2.4.7 - 2.6.11, Linux 2.6.0 - 2.6.11
Uptime 33.908 days (since Thu Jul 21 03:38:03 2005)
Interesting ports on playground.nmap.org (192.168.0.40):
(The 1659 ports scanned but not shown below are in state: closed)
PORT     STATE SERVICE       VERSION
135/tcp  open  msrpc         Microsoft Windows RPC
139/tcp  open  netbios-ssn
389/tcp  open  ldap?
445/tcp  open  microsoft-ds  Microsoft Windows XP microsoft-ds
1002/tcp open  windows-icfw?
1025/tcp open  msrpc         Microsoft Windows RPC
1720/tcp open  H.323/Q.931   CompTek AquaGateKeeper
5800/tcp open  vnc-http      RealVNC 4.0 (Resolution 400x250; VNC port: 5900)
5900/tcp open  vnc           VNC (protocol 3.8)
MAC Address: 00:A0:CC:63:85:4B (Lite-on Communications)
Device type: general purpose
Running: Microsoft Windows NT/2K/XP
OS details: Microsoft Windows XP Pro RC1+ through final release
Service Info: OSs: Windows, Windows XP
Nmap finished: 2 IP addresses (2 hosts up) scanned in 88.392 seconds

Nmap 4.53 ( https://nmap.org )
Használat: nmap [Letapogatási típus(ok)] [Paraméterek] {Célpont meghatározások}
CÉLPONT MEGHATÁROZÁSOK:


  Átadhatók állomásnevek, IP címek, hálózatok, stb.


  Pl.: scanme.nmap.org, microsoft.com/24, 192.168.0.1; 10.0.0-255.1-254


  -iL <fájlnév>: A cél állomásnevek/hálózatok listája


  -iR <állomások száma>: Véletlen célpontok kiválasztása


  --exclude <állomás1[,állomás2][,állomás3],...>: Állomások/hálózatok kihagyása


  --excludefile <fájlnév>: A kivételek listája
ÁLLOMÁS FELDERÍTÉSE:


  -sL: Lista letapogatás - egyszerűen kilistázza a letapogatni kívánt célpontokat


  -sP: Visszhang letapogatás - meghatározza, hogy egy állomás elérhető-e a hálózaton


  -PN: Minden állomást elérhetőnek tekint -- átugorja az állomás felderítését


  -PS/PA/PU [kapulista]: TCP SYN/ACK or UDP felderítés a megadott kapukon


  -PE/PP/PM: Felderítési próbák ICMP visszhang, időbélyeg és alhálózati maszk kéréssel


  -PO [protocol lista]: IP protokoll visszhang


  -n/-R: Soha nem végez DNS feloldást/Mindig végez DNS feloldást [alapérték: esetenként]


  --dns-servers <kiszolg1[,kiszolg2],...>: Saját DNS kiszolgáló megadása


  --system-dns: Az operációs rendszer DNS felodóját használja
LETAPOGATÁSI TÍPUSOK:


  -sS/sT/sA/sW/sM: TCP SYN/Connect()/ACK/Window/Maimon letapogatás


  -sU: UDP letapogatás


  -sN/sF/sX: TCP Null, FIN, and Xmas letapogatások


  --scanflags <jelzőbitek>: A TCP jelzőbitek testreszabása


  -sI <zombi állomás[:probakapu]>: Üresjárati letapogatás


  -sO: IP protokoll letapogatás


  -b <FTP átjátszó állomás>: FTP ugráló letapogatás


  --traceroute: Útvonal követése minden állomáshoz


  --reason: Megjeleníti az okot, amiért egy kapu egy adott állapotban van
KAPU MEGHATÁROZÁS ÉS LETAPOGATÁSI SORREND:


  -p <kaputartomány(ok)>: Csak a megadott kapuk letapogatása


    Pl.: -p22; -p1-65535; -p U:53,111,137,T:21-25,80,139,8080


  -F: Gyors mód - Az alapértelmezettnél kevesebb kapu letapogatása


  -r: Kapuk letapogatása sorrendben - nem véletlenszerűen


  --top-ports <szám>: Csak a <szám> darab leggyakoribb kapu letapogatása


  --port-ratio <arány>: Az <arány>-nál gyakoribb kapuk letapogatása
SZOLGÁLTATÁS/VÁLTOZAT ÉRZÉKELÉS:


  -sV: A nyitott kapuk próbája a szolgáltatás/változat információ meghatározására


  --version-intensity <szint>: Beállítás 0 (enyhe) és 9 (az összes proba lefuttatása) között lehetséges


  --version-light: Csak a legvalószínűbb próbák lefuttatása (2-es intenzitás)


  --version-all: Minden egyes próba lefuttatása (9-es intenzitás)


  --version-trace: A letapogatási műveletek részletes megjelenítése (hibakereséshez)
PARANCSFÁJL ALAPÚ LETAPOGATÁS:


  -sC: megfelel a --script=safe paraméternek,tolakodó


  --script=<Lua parancsfájlok>: A <Lua parancsfájlok paraméter> mappák, 


  	parancsfájlok és parancsfájl kategóriák vesszővel elválasztott listája


  --script-args=<n1=v1,[n2=v2,...]>: paraméterek átadása a parancsfájl(ok)nak


  --script-trace: Az összes elküldött és fogadott adat megjelenítése


  --script-updatedb: A parancsfájl adatbázis frissítése.
OPERÁCIÓS RENDSZER FELDERÍTÉSE:


  -O: Engedélyezi az operációs rendszer felderítését


  --osscan-limit: Az operációs rendszer felderítését csak az ígéretes célpontokra korlátozza


  --osscan-guess: Agresszívebb operációs rendszer felderítés
IDŐZÍTÉS ÉS TELJESÍTMÉNY:


  Azoknál a paramétereknél, ahol <idő> meghatározás szerepel, az alapértelmezett


  egység a milliszekundum, kivéve ha az értékhez hozzáfűzi az 's' (másodperc), 


  'm' (perc), vagy 'h' (óra) módosítót (pl. 30m).


  -T[0-5]: Időzítési sablon megadása (a nagyobb érték a gyorsabb)


  --min-hostgroup/max-hostgroup <méret>: A párhuzamosan letapogatható állomások csoportmérete


  --min-parallelism/max-parallelism <szám>: A párhuzamosan végezhető próbák száma


  --min-rtt-timeout/max-rtt-timeout/initial-rtt-timeout <time>: Az egyes próbák


      időzítésének beállítása.


  --max-retries <próbák>: Limitálja a kapuletapogatások ismétlését.


  --host-timeout <idő>: Ennyi idő után abbahagyja az állomás letapogatását


  --scan-delay/--max-scan-delay <idő>: Az egyes próbák közti idő beállítása
TŰZFAL/BEHATOLÁS ÉRZÉKELŐ MEGKERÜLÉS ÉS BECSAPÁS:


  -f; --mtu <érték>: csomagok tördelése (vagy küldés a megadott MTU értékkel)


  -D <csali1,csali2[,ME],...>: A letapogatás leplezése csalikkal


  -S <IP cím>: Forráscím hamisítása


  -e <csatoló>: Megadott hálózati csatoló használata


  -g/--source-port <kapuszám>: Megadott kapuszám használata


  --data-length <szám>: Véletleszerű adat hozzáfűzése az elküldött csomagokhoz


  --ip-options <paraméterek>: Csomagok küldése meghatározott IP paraméterekkel


  --ttl <érték>: Az IP csomag time-to-live értékének beállítása


  --spoof-mac <mac cím/előtag/gyártó neve>: A saját MAC cím hamisítása


  --badsum: Csomagok küldése hamis TCP/UDP ellenőrző összeggel
KIMENET:


  -oN/-oX/-oS/-oG <fájlnév>: A letapogatás eredményének mentése fájlba normál, 


  	XML, s|<rIpt kIddi3, vagy grepelhető formátumban, a megadott fájlnévvel.


  -oA <bázisnév>: Mentés fájlba a három főbb formátumban egyszerre


  -v: Bőbeszédű üzemmód beállítása (kétszer használva még több információt ad)


  -d[szint]: Hibakeresési szint beállítása vagy növelése (maximum 9-ig értelmes)


  --open: Csak a nyitott (vagy valószínűleg nyitott) kapukat mutatja


  --packet-trace: Az összes elküldött és fogadott csomagot megjeleníti


  --iflist: Megjeleníti az állomás hálózati csatolóit és az útvonalakat (hibakereséshez)


  --log-errors: Hibák/figyelmeztetések rögzítése normál formátumú kimenő fájlba


  --append-output: Felülírás helyett hozzáfűzi az eredményeket a létező kimeneti fájlhoz


  --resume <fájlnév>: Megszakított letapogatás folytatása


  --stylesheet <útvonal/URL>: XSL stíluslap az XML kimenet HTML formátumúra alakításához


  --webxml: Referencia stíluslap az Insecure.Org weboldalról a hordozhatóbb XML dokumentumokért


  --no-stylesheet: Nem rendel XSL stíluslapot az XML kimenethez
VEGYES:


  -6: Engedélyezi az IPv6 letapogatást


  -A: Engedélyezi az operációs rendszer és a változat érzékelését, a parancsfájl alapú 


  	letapogatást és az útvonalkövetést


  --datadir <mappanév>: Saját Nmap adatfájl helyének megadása


  --send-eth/--send-ip: Adatküldés nyers ethernet keretek vagy IP csomagok használatával


  --privileged: Feltételezi, hogy a felhasználó teljes jogosultsági szinttel rendelkezik


  --unprivileged: Feltételezi, hogy a felhasználónak nincs jogosultsága nyers socketek használatára


  -V: Az Nmap változat kiírása


  -h: Ennek a rövid összefoglalónak a megjelenítése.
PÉLDÁK:


  nmap -v -A scanme.nmap.org


  nmap -v -sP 192.168.0.0/16 10.0.0.0/8


  nmap -v -iR 10000 -PN -p 80
NÉZD MEG A MAN OLDALAKAT A TOVÁBBI PARAMÉTEREKHEZ, LEÍRÁSOKHOZ ÉS PÉLDÁKHOZ

A célpontok kiválasztása a fájlnév által meghatározott fájlból. Nagyobb mennyiségű célpont megadása a parancssorban eléggé kényelmetlen, de mindennapos feladat. Például az Ön DHCP kiszolgálója nyilvántart 10,000 aktuális klienst, melyeket Ön mind le akar tapogatni. Vagy például le akarja tapogatni a teljes IP tartományt, kivéve a nyilvántartott címeket, hogy megtalálja azokat az állomásokat, amelyek érvénytelen statikus IP címet használnak. Egyszerűen generálja le a letapogatni kívánt állomások listáját és adja át a fájlnevet a -iL paraméteren keresztül az Nmap részére. A bejegyzések minden olyan formátumban szerepelhetnek, melyet az Nmap a parancssorán keresztül is elfogad (IP cím, állomásnév, CIDR, IPv6 vagy oktett tartomány). A bejegyzések elválasztására használhat a szóköz, a tabulátor, vagy írhat minden bejegyzést új sorba. Ha fájlnévként az elválasztójelet (-) adja meg, akkor az Nmap a célpontok adatait a standard bemenetről veszi át.

A teljes Internetet felölelő megfigyeléseknél és más kutatásoknál szükség lehet véletlenszerű célpontok kiválasztására. Az állomások száma paraméterrel meghatározhatja, hogy az Nmap hány IP címet generáljon. A nemkívánatos IP címek - privát, többesküldéses vagy ki nem osztott tartományok - automatikusan kikerülnek a listából. Ha a 0 paramétert adja meg, akkor a címek generálása a végtelenségig folytatódik. Vegye figyelembe, hogy néhány rendszergazdát zavarja, ha a hálózatát felhatalmazás nélkül vizsgálja és panasszal élhet. Így ezt a paramétert kizárólag saját felelősségére használja. Ha egy esős délutánon unatkozik, próbálja ki ezt a parancsot: nmap -sS -PS80 -iR 0 -p80. Így véletlenszerűen keresgélhet eddig ismeretlen webkiszolgálók után.

Azoknak a célpontoknak a vesszővel elválasztott listája, melyeket ki akar hagyni a letapogatásból, még ha tagjai is a megadott hálózati tartománynak. Az átadott lista a megszokott Nmap szintaxist követi, tehát szerepelhet benne állomásnév, CIDR tartomány, oktett tartomány stb. Ez akkor lehet hasznos, ha a letapogatni kívánt hálózat olyan kritikus kiszolgálókat vagy rendszereket tartalmaz, melyek nem várt módon reagálnak a kapuletapogatásra, illetve ha a letapogatni kívánt hálózat egy részét más valaki üzemelteti.

Ez ugyanazt a funkciót valósítja meg, mint az --exclude paraméter, csak a kivételeket nem a parancssorban adja át, hanem a fájlnév által meghatározott fájlban. A fájl formátumára ugyanazok érvényesek, mint a célpontokat tartalmazó fájlra.

A lista letapogatás az állomás felderítés legprimitívebb módja. Egyszerűen kilistázza a megadott hálózat(ok)on található állomásokat anélkül, hogy bármilyen adatcsomagot küldene. Alaphelyzeben az Nmap még ekkor is elvégez egy fordított DNS lekérdezést azért, hogy megkapja az állomások neveit. Gyakran meglepően sok információval szolgálhat egy egyszerű állomásnév is. Például az fw.chi egy vállalat Chicagoban lévő tűzfalának a neve. A lista végén az Nmap megadja az IP címek számát is. A lista letapogatással könnyen ellenőrizhető, hogy a célba vett állomásokhoz a megfeleő IP címek állnak-e rendelkezésre. Ha az állomás esetleg ismeretlen tartománynevet ad vissza, érdemes további ellenőrzést is elvégezni, nehogy véletlenül más hálózatot tapogasson le.

Mivel az alapötlet az, hogy egyszerűen nyomtassunk egy listát a célpontokról, ezért a magasabb szintű funkciók, mint például a kapuletapogatás, az operációs rendszer érzékelése vagy a visszhang letapogatás nem kombinálható ezzel a funkcióval. Ha szeretné letiltani a visszhang letapogatást mialatt magasabb szintű funkciókat használ, olvassa el a -PN paraméter leírását.

Ezzel a paraméterrel arra utasítja az Nmap programot, hogy kizárólag visszhang letapogatást (állomás felderítést) hajtson végre, majd nyomtasson egy listát azokról az állomásokról, amelyek válaszoltak a letapogatásra. Semmilyen további teszt (mint például kapuletapogatás, vagy operációs rendszer felderítése) nem kerül végrehajtásra. Ez a lépés némileg tolakodóbb, mint a lista letapogatás és gyakran ugyanolyan céllal használják. Ez lehetőséget biztosít a célhálózat finom felderítésére anélkül, hogy túlságosan felkeltené a figyelmet. Egy támadó számára sokkal hasznosabb azt tudni, hogy hány élő állomás van a célhálózatban, mint a lista letapogatás által visszaadott állomásneveknevek és IP címek halmaza.

A rendszergazdák szintén hasznosnak fogják találni ezt a paramétert. Egyszerűen felderíthető vele a hálózatban elérhető állomások száma vagy ellenőrizhető egy kiszolgáló elérhetősége. Gyakran nevezik ezt a funkciót visszhang pásztázásnak is és sokkal megbízhatóbb, mint az üzenetszórási címre küldött viszhang kérés, mivel sok állomás nem válaszol az üzenetszórási címre küldött kérésre.

Az -sP paraméter alapesetben egy ICMP visszhang kérést küld, valamint egy TCP csomagot a 80-as kapura. Ha a parancsot nem rendszergazdaként adjuk ki, csak egy SYN csomag kerül elküldésre (a connect() rendszerhívásonkeresztül) a célállomás 80-as kapujára. Ha rendszergazdaként a helyi hálózaton próbál állomásokat letapogatni, akkor egy ARP kérés (-PR) kerül elküldésres, hacsak nem adja meg a --send-ip paramétert. A nagyobb rugalmasság érdekében az -sP paraméter kombinálható bármelyik felderítési próbával (-P* paraméterek, kivéve a -PN paramétert). Ha ezeket a próbatípusokat használja, akkor az alapértelemzett próbák (ACK csomag és visszhang kérés) kimaradnak. Ha az Nmap programot futtató gép és a célállomás között szigorú szabályokkal működő tűzfal találhat, akkor ezeknek a fejlett technikáknak az alkalmazása mindenképpen ajánlott. Máskülönben kimaradhatnak állomások, ha a tűzfal eldobálja a próbákat, vagy a célállomások válaszait.

Ezzel a paraméterrel az Nmap állomás felderítési lépése teljesen elhagyható. Normál esetben az Nmap ezt a lépést használja az aktív állomások meghatározására a további letapogatás előtt. Alapesetben az Nmap az erőteljesebb próbákat (kapuk letapogatása, változat érzékelés, operációs rebdszer érzékelése) csak azokon az állomásokon hajtja végre, amelyeket aktívnak érzékelt. Ha a -PN paraméterrel letiltja a felderítési funkciót, az Nmap valamennyi megadott célpont IP címén végrehajtja a kért letapogatási műveleteket. Tehát ha egy B osztályú címtartományt adott meg célpontként (/16), akkor mind a 65,536 IP cím letapogatásra kerül. Csakúgy, mint a lista letapogatásnál, a megfelelő állomás felderítési lépés kimarad, viszont a célpontok listájának kinyomtatása és a kilépés helyett az Nmap folytatja a kért műveletek végrehajtását és feltételezi, hogy valamennyi célpont aktív. A helyi ethernet hálózaton lévő gépeken az ARP letapogatás ekkor is végrehajtásra kerül (hacsak a --send-ip paramétert meg nem adja), mivel a további letapogatásokhoz az Nmap-nek szüksége van a MAC címre. Ennek a paraméternek a régi meghatározása a P0 volt, de átnevezésre került, hogy megakadályozható legyen a protokoll visszhang PO paraméterével való keveredése.

Ez a paraméter egy beállított SYN zászlójú üres TCP csomagot küld a célpont felé. Az alapértelmezett célkapu a 80-as (ez fordítási időben megváltoztatható az nmap.h) fájlban a DEFAULT_TCP_PROBE_PORT_SPEC paraméterrel. Futásidőben is megadható más célkapu paraméterként. A szintaxis ugyanaz, mint a -p paraméternél, kivéve hogy a kaputípus megadása - mint például a T: - nem engedélyezett. Néhány példa: -PS22 és -PS22-25,80,113,1050,35000. Figyeljen arra, hogy a -PS paraméter és a kapulista között nem lehet szóköz. Ha több kaput is megadott, a próbák párhuzamosan kerülnek végrehajtásra.

A beállított SYN zászló azt sugallja a célpontnak, hogy Ön kapcsolatot kíván kezdeményezni. Normál helyzetben a célkapu zárva lesz és a célpont egy RST (reset) csomagot küld vissza. Ha a kapu nyitva van, a célpont végrehajtja a 3 lépéses kapcsolatfelépítés második lépését és egy SYN/ACK TCP csomagot küld vissza. Ezután az Nmap-et futtató állomás egy RST csomag küldésével lebontja az éppen felépülő kapcsolatot ahelyett, hogy egy ACK csomag küldésével teljesen felépítené a kapcsolatot. Az RST csomagot nem az Nmap küldi, hanem a programot futtató állomás rendszermagja, válaszul a nem várt SYN/ACK csomagra.

Az Nmap nem foglalkozik azzal, hogy a kapu nyitott vagy zárt. Mind az RST mind a SYN/ACK válasz azt jelzi, hogy a célállomás elérhető és válaszol.

Unix rendszereken kizárólag a kiemelt root felhasználó képes nyers TCP csomagok küldésre és fogadására. Normál felhasználók esetén egy kerülő megoldást alkalmazunk a connect() rendszerhívás használatakor, minden egyes kapu esetén. Ennek során egy kapcsolat felépítését kezdeményező SYN csomagot küldünk a célpont felé. Ha a connect() sikeresen vagy az ECONNREFUSED hibával tér vissza, akkor az alsóbb TCP verem vagy SYN/ACK vagy RST csomagot fogadott. Ilyenkor a célállomás elérhetőnek lesz jelölve. Ha a kapcsolódási kísérlet az időzítés lejártáig függőben marad, a célállomás elérhetetlenként lesz jelölve. Ugyanez a kerülőút kerül alkalmazásra az IPv6 kapcsolatok esetén is, mivel jelenleg az Nmap nem rendelkezik nyers IPv6 csomagok összeállításának képességével.

A TCP ACK visszhang próba meglehetősen hasonlít az előzőekben tárgyalt SYN visszhang próbához. A különbség annyi, hogy a SYN zászló helyett az ACK zászló a beállított állapotú. Az ACK csomag jelzi, hogy a csomagot küldő fél készen áll az adatok fogadására a felépített kapcsolaton keresztül. Azonban jelen esetben nincs ilyen létező kapcsolat. A célállomások ilyenkor szinte minden esetben egy RST csomagot küldenek, felfedvén ezzel a jelenlétüket.

A -PA paraméter a SYN próbához hasonlóan ugyanazt az alapértelmezett kaput használja és ugyanolyan formátumban adható át neki más célkapuk listája is. Ha nem kiemelt felhasználó próbálja használni ezt a funkciót, vagy a célpont IPv6 formátumú, akkor az előzőekben már tárgyalt kerülőút kerül alkalmazásra. Azonban jelen esetben ez nem tökéletes, mivel a connect() valójában SYN csomagot küld, nem ACK csomagot.

Azért található meg mind a SYN, mind az ACK próba, hogy a lehető legjobban megnöveljük az esélyét a tűzfalak megkerülésének. A legtöbb rendszergazda úgy állítja be az útválasztóit és más egyszerű tűzfalait, hogy a nyilvános szolgáltatások felé tartó forgalom (pl. céges web- vagy levelező kiszolgáló) kivételével minden bejövő SYN csomagot dobjon el. Ez megakadályozza a bejövő forgalmat a céges hálózatba, viszont a felhasználók részére zavartalan kimenő forgalmat biztosít az Internet felé. Ez a nem-állapottartó megközelítés kevesebb erőforrást igényel a tűzfalakon/útválasztókon és széles körben támogatott. A Linux Netfilter/iptables tűzfalprogramja a --syn paraméteren keresztül valósítja meg ezt a nem-állapottartó működést. Az ilyen állapot nélküli tűzfalszabályok a SYN visszhang próbákat (-PS) nagy valószínűséggel elutasítják, ha azok zárt kaput céloznak. Ilyenkor az ACK próba sikeresen vágja át magát ezeken a szabályokon.

Más általánosan használt tűzfalak állapottartó szabályok használatával utasítják el a nem várt csomagokat. Kezdetben ez a jellemző csak a felső kategóriás tűzfalakban volt megtalálható, de az utóbbi években egyre inkább elterjed az alsóbb kategóriákban is. A Linux Netfilter/iptables rendszere a --state paraméteren keresztül valósítja ezt meg, melyben a csomagokat a kapcsolat állapota alapján kategorizálja. Az ilyen rendszerek ellen a SYN próbák hatásosabbak, mivel a nem várt ACK csomagokat hamisnak tekintik és eldobják. Ezt a zavart úgy lehet elhárítani, ha mind a SYN, mind ACK próbát végrehajtjuk a -PS és -PA paraméterek megadásával.

Egy újabb állomás felderítési módszer az UDP visszhang próba, mely során egy üres (hacsak nem adja meg a --data-length paramétert) UDP csomagot küldünk a megadott kapu felé. A kapulista formátuma megegyezik az előző pontokban tárgyalt -PS és -PA paraméterekével. Ha nem adunk meg kaput, akkor alapértelmezettként a 31338-as kapu kerül használatra. Ez fordítási időben megváltoztatható az nmap.h állomány DEFAULT_UDP_PROBE_PORT_SPEC paraméterén keresztül. Ennél a letapogatásnál nem kifejezetten jó, ha egy nyitott kapuval próbálkozunk, ezért választunk egy magas számú, nagy valószínűséggel nem használt kaput.

Ha a célponton egy zárt kaput tapogatunk le az UDP próbával, a célállomásból kicsalhatunk egy kapu nem elérhető (port unreachable) ICMP válaszcsomagot. Ez jelzi az Nmap-nek, hogy a célpont él és elérhető. Bármilyen más ICMP hibaüzenet (pl. állomás/hálózat nem elérhető, TTL élettartam lejárt) azt jelzi, hogy a célállomás nem érhető el. A válasz hiányát szintén így értelmezi a program. Ha nyitott kaput érünk el, a legtöbb szolgáltatás figyelmen kívül hagyja az üres csomagot és nem küld vissza semmilyen választ. Ezért használjuk alapértelmezésként a 31338-as kaput, melyet nagy valószínűséggel nem használ semmi. Néhány szolgáltatás, mint például a chargen válaszol az üres csomagokra is, mely így szintén azt jelzi, hogy a célpont elérhető.

A legfőbb előnye ennek a letapogatásnak, hogy megkerüli azokat a szűrőket és útválasztókat, melyek kizárólag a TCP forgalmat figyelik. Például a program készítőjének volt egy Linksys BEFW11S4 vezeték nélküli útválasztója, mely a külső csatolóján az összes TCP kaput szűrte. Azonban az UDP próbák ellen védtelen volt.

Az előzőekben tárgyalt szokatlan TCP és UDP állomás felderítési típusok mellett az Nmap képes a széles körben elterjedt ping program által használt csomagok küldésére is. Az Nmap egy 8-as típusú (visszhang kérés) ICMP csomagot küld a cél IP címre és egy 0-ás típusú (visszhang válasz) csomagot vár vissza az elérhető állomásoktól. A hálózati felderítők bánatára a legtöbb állomás és tűzfal blokkolja ezeket a csomagokat ahelyett, hogy az RFC 1122[3] leírás szerint válaszolna rájuk. Emiatt a kizárólag ICMP alapú letapogatások ritkán adnak megbízható eredményt ismeretlen célpontok felderítésekor. Azonban belső hálózatokat felügyelő rendszergazdák számára praktikus és hasznos eszköz lehet. Használja a -PE paramétert a visszhang kérés engedélyezésére.

Noha a visszhang kérés a szabványos ICMP kérés, az Nmap ennél tovább megy. Az ICMP szabvány (RFC 792[4]) emellett meghatároz még időbélyeg kérést (13-as kód), információ kérést (15-ös kód) és címmaszk kérést (17-es kód) is. Noha látszólag ezek a kérések arra szolgálnak, hogy információkat szerezzünk (például címmaszk vagy időbélyeg), de emellett könnyen használhatóak állomások felderítésére is. Amelyik rendszer válaszol az élő és elérhető. Az Nmap jelenleg nem támogatja az információ kérés csomagot, mivel ezt nem támogatják széles körben. Az RFC 1122 ragaszkodik ahhoz, hogy „az állomásoknak nem kellene támogatniuk ezeket az üzeneteket”. Az időbélyeg és a címmaszk kérések a -PP és a -PM paramétereken keresztül küldhetőek el. Az időbélyeg válasz (14-es ICMP kód) vagy a címmaszk válasz (18-as kód) elárulja, hogy az állomás elérhető. Ezek a kérések különösen akkor válnak értékessé, ha a rendszergazda letiltotta a visszhang kéréseket, miközben elfelejtett, hogy más ICMP kérések is használhatóak erre a célra.

Egy másik állomás federítési módszer az IPProto visszhang, amely az IP fejléc protokoll mezőjében megadott típusú IP csomagokat küld el. A protokoll lista ugyanolyan formátumú, mint az előzőekben tárgyal TCP és UDP felderítési paramétereknél használ kapulista. Ha nincs megadva protokoll, akkor alapértelmezettként ICMP (1-es protokoll), IGMP (2-es protokoll és IP-in-IP (4-es protokoll) csomagok lesznek elküldve. Az alapértelmezett protokollok fordítási időben adhatók meg az nmap.h állomány DEFAULT_PROTO_PROBE_PORT_SPEC változójában. Figyeljen arra, hogy az ICMP, IGMP, TCP (6-os protokoll és UDP (17-es protokoll) protokollok esetén a csomagok további fejlécekkel kerülnek elküldésre, míg más protokolloknál az IP fejléc mögött más adat nem kerül elküldésre (kivéve, ha a --data-length paramétert is megadta).

Ez a felderítési metódus kétféle választ vár. Vagy az elküldött protokollnak megfelelő válasz érkezik, vagy egy 'Protocol Unreachable' ICMP üzenet, mely szerint az állomás nem támogatja az adott protokollt (mellyel el is árulta a létezését).

Az Nmap egyik leggyakoribb használata a helyi ethernet hálózat letapogatása. A legtöbb helyi hálózaton, különösen melyek az áldott RFC1918 alapú privát címtartományt használják, az IP címek legnagyobb része általában nincs használatban. Amikor az Nmap nyers IP csomagot próbál küldeni (például egy ICMP visszhang kérést), az operációs rendszernek meg kell határoznia a célpont IP címe alapján a hardvercímet (ARP) azért, hogy az ethernet keretet megfelelően tudja címezni. Ez gyakran lassú és problémás, mivel az operációs rendszereket nem úgy tervezik, hogy rövid ídő alatt több millió ARP kérést küldjenek el elérhetetlen állomások felé.

Az ARP letapogatásnál az ARP kéréseket az Nmap program kifinomult algoritmusára bízzuk. Ha itt válasz érkezik, akkor már nem szükséges az IP alapú visszhang kérésekkel foglalkozni, mivel a célpont elérhető. Ezért az ARP letapogatás sokkal gyorsabb és megbízhatóbb, mint az IP alapú letapogatások. Ezért ezt a letapogatást az Nmap alaphelyzetben elvégzi, ha úgy érzékeli, hogy a célpont a helyi ethernet hálózaton található. A helyi hálózaton az Nmap még akkor is az ARP letapogatást fogja végrehajtani, ha más visszhang alapú letapogatást adtunk meg (mint például a -PE vagy a -PS). Ha egyáltalán nem kívánja használni az ARP letapogatást, adja meg a --send-ip paramétert.

Az útvonal nyomkövetése a letapogatás után történik meg, a letapogatás eredményének figyelembe vételével. A nyomkövetéshez a célponton elérhető kapuk és protokollok közül azok lesznek felhasználva, melyekkel a célpont nagy valószínűséggel elérhető. A nyomkövetés a kapcsolódási letapogatás (connect (-sT)) és az üresjárati letapogatás (idle (-sI)) kivételével minden letapogatási típussal működőképes. Minden nyomkövetés az Nmap dinamikus időzítési modelljét használja és párhuzamosan kérül végrehajtásra.

A nyomkövetéskor a csomagokat alacsony élettartam (time-to-live (TTL)) értékkel küldjük el, hogy az útvonalon lévő közbenső állomásokból az Időzítés letelt (Time Exceeded) ICMP hibaüzenetet tudjunk kicsalni. Alapesetben a nyomkövetésnél TTL=1 értékkel kezdünk és addig növeljük a TTL értékét, amíg el nem érjük a célállomást. Az Nmap nyomkövetése magas TTL értékkel indít és egészen nuuláig csökken. A visszafelé történő kereséssel és egy ügyes gyorstároló algoritmussal az Nmap felgyorsítja a több állomáson keresztül végzett nyomkövetést. Átlagban az Nmap 5-10 csomaggal kevesebbet küld el állomásonként, de ez nagyban függ a hálózat állapotától. Ha csak egy alhálózat letapogatása történik (pl. 192.168.0.0/24), az Nmap a legtöbb állomáshoz valószínűleg csak egy csomagot küld.

Megjeleníti, hogy az egyes állomások és kapuk miért lettek a megadott állapotúnak jelölve. Ez a paraméter megjeleníti annak a csomagnak a típusát, amely az állomás vagy kapu állapotát meghatározta. Például egy RST csomag egy zárt kapuról vagy egy visszhang válasz egy működő állomásról. Az Nmap által szolgáltatott információk a letapogatás vagy a visszhang típusától függenek. A SYN letapogatás és a SYN visszhang (-sS és -PT) eredményei például nagyon részletesek, míg a TCP kapcsolódási letapogatás és visszhang (-sT) eredményei korlátozottak a connect rendszerhívás megvalósítása miatt. Ezt a jellemzőt a hibakeresési paraméter (-d) automatikusan engedélyezi. Az eredmények egy XML fájlban tárolódnak akkor is, ha ezt a paramétert nem adja meg.

Utasítja az Nmap programot, hogy soha ne végezzen fordított DNS feloldást az aktívnak talált IP címeken. Mivel a DNS még az Nmap beépített párhuzamos DNS feloldójával is lassú lehet, ennek a paraméternek a megadása felgyorsíthatja a letapogatást.

Utasítja az Nmap programot, hogy mindig végezzen fordított DNS feloldást a célpontok IP címeire. Normál helyzetben csak az elérhető (online) állomásokon történik fordított DNS feloldás.

Alaphelyzetben az Nmap a névfeloldást maga végzi úgy, hogy a rendszeren beállított névkiszolgáló felé közvetlenül küldi el a kéréseket és vár a válaszra. A teljesítmény javítása érdekében több kérés kerül elküldésre párhuzamosan (gyakran többszáz). A rendszer DNS feloldójának használatához adja meg ezt a paramétert (egyszerre egy IP a getnameinfo() rendszerhíváson keresztül). Ez sokkal lassabb és ritkán hasznos, kivéve ha valamilyen hibát talál az Nmap párhuzamos feloldójában (kérjük jelezze, ha így van). Az IPv6 letapogatásokhoz mindig a rendszer feloldóját használja a program.

Alaphelyzetben az Nmap a DNS kiszolgálók adatait a resolv.conf fájlból (UNIX) vagy a regisztrációs adatbázisból (Windows) próbálja meg kinyerni. Ezzel a paraméterrel Ön más kiszolgálókat is megadhat. A program nem veszi figyelembe ezt a paramétert, ha a --system-dns paramétert használja, vagy IPv6 letapogatást hajt végre. Több DNS kiszolgáló használat gyakran felgyorsítja a feloldást, különösen ha a célpont IP tartományának meghatalmazott kiszolgálóját használja. Ezzel a paraméterrel fokozható a rejtőzködés is, mivel a kérések tküldhetők több rekurzív DNS kiszolgálón is.

Szintén hasznos lehet ez a paraméter a magánhálózatok letapogatásakor. Néha csak néhány névkiszolgáló ad vissza megfelelő fordított DNS információkat és nem mindig tudhatja, hogy ezek hol vannak. Letapogathatja a hálózatot az 53-as kapura keresve (esetleg változat érzékeléssel együtt), ezután kipróbálhatja a lista alapú letapogatást (-sL) egyesével megadva a névkiszolgálókat a --dns-servers paraméterben addig, amíg meg nem találja a megfelelőt.

Egy alkalmazás ezen a kapun aktívan fogadja a TCP kapcsolatokat vagy az UDP csomagokat. A kapuletapogatás elsődleges célja ezeknek a felderítése. Biztonság-tudatos emberek tudják, hogy minden nyitott kapu sugárút egy támadáshoz. A támadók és a tesztelők szeretnék kihasználni ezeket a nyitott kapukat, míg a rendszergazdák megpróbálják lezárni, vagy tűzfallal védeni őket anélkül, hogy a jogosult felhasználókat akadályoznák a használatban. A nyitott kapuk nem csak biztonsági szempontból lehetnek érdekesek, mivel valamilyen hálózaton keresztül elérhető szolgáltatást mutatnak.

Egy zárt kapu elérhető (fogadja az Nmap próbacsomagjait és válaszol rájuk), de nem fut rajta semmilyen alkalmazás. Segítséget nyújtanak annak meghatározásában, hogy az IP címhez tartozó állomás működik (állomás felderítés, vagy visszhang letapogatás), valamint felhasználhatók az operációs rendszer meghatározására is. Mivel a zárt kapuk elérhetők, érdemes lehet őket később ismét letapogatni, hátha menet közben nyitottá válnak. A rendszergazdáknak érdemes figyelni arra, hogy az ilyen kapukat tűzfallal blokkolják. Ezután ezek a kapuk szűrt állapotot fognak mutatni, ahogy azt a következő rész is mutatja.

Az Nmap nem tudja meghatározni, hogy a kapu nyitott-e, mert egy csomagszűrő megakadályozza, hogy a próbák eljussanak a kapuig. A szűrés történhet külön tűzfallal, útválasztó szabályokkal vagy az állomásra telepített tűzfal programmal. Ezek a kapuk zavarják a támadókat, mivel nagyon kevés információt közölnek. Néhány esetben visszaküldhetnek ICMP hibaüzeneteket (pl. ICMP 3-as típus 13-as kód: a célpont nem érhető el, a kommunikáció tiltott), de a legáltalánosabb, hogy a szűrők egyszerűen eldobálják a próbacsomagokat. Ez arra készteti az Nmap programot, hogy néhányszor újra megpróbálja a kapcsolódást, hogy kiszűrhetőek legyenek a hálózati hiba miatti csomagvesztések. Ez viszont drámai módon lelassítja a letapogatást.

A szűretlen állapot azt jelenti, hogy a kapu elérhető, de az Nmap nem tudja meghatározni, hogy zárt vagy nyitott. Csak a tűzfal szabályok feltérképezésére használt ACK letapogatás sorolja a kapukat ebbe a csoportba. A szűretlen kapuk ismételt letapogatása más módszerekkel (pl. Window, SYN vagy FIN letapogatás) segíthet a kapu állapotának pontosabb meghatározásában.

Az Nmap akkor sorolja a kapukat ebbe a csoportba, ha nem tudja meghatározni, hogy nyitott vagy szűrt. Ez olyan letapogatási típusoknál fordul elő, amelynél a nyitott kapu nem ad választ. A válasz hiánya jelentheti azt is, hogy egy csomagszűrő eldobta a próbacsomagot vagy a visszaadott választ. Így az Nmap nem tudja bioztosan meghatározni, hogy a kapu nyitott vagy szűrt. Az UDP, az IP protokoll, a FIN, a Null és az Xmas letapogatás minősíti így a kapukat.

Ezt az állapotot akkor adja vissza az Nmap, amikor nem tudja meghatározni, hogy a kapu zárt vagy szűrt állapotú. Csak az IP ID üresjárati letapogatásnál használt.

A SYN letapogatás az alapértelmezett és a legelterjedtebb letapogatás, nem véletlenül. Gyorsan végrehajtható, gyors hálózatokon másodpercenként több ezer kapu lepróbálható anélkül, hogy tolakodó tűzfalak zavarnák a folyamatot. A SYN letapogatás eléggé diszkrét és rejtett, mivel sosem fejeződik be a TCP kapcsolat felépítése. Bármelyik megfelelő TCP veremmel működik, ellentétben a FIN/NULL/Xmas, a Maimon vagy az üresjárati letapogatással, melyek erősen függnek az egyes operációs rendszerek egyedi veremkialakításától. Szintén előnyös, hogy tisztán megkülönböztethetők a nyitott, zárt és szűrt kapuállapotok.

Ezt a technikát gyakran nevezik félig nyitott letapogatásnak is, mivel sosem jön létre egy teljes TCP kapcsolat. Egy SYN csomag elküldésével szimuláljuk egy kapcsolat felépítését és várunk a válaszra. A SYN/ACK válasz jelzi, hogy a kapu fogadja a kapcsolódást (nyitott), az RST (reset) pedig azt, hogy nem. Ha néhány ismétlés után sem érkezik válasz, a kapu szűrt állapotúként lesz jelölve. Szintén ezt a jelölést kapja, ha egy ICMP nem elérhető hibaüzenet (kód 3, típus 1, 2, 3, 9, 10 vagy 13) érkezik.

Ha a SYN letapogatás nem érhető el, akkor a TCP connect() letapogatás válik alapértelmezetté. Ez akkor történik meg, ha a felhasználónak nincs jogosultsága nyers adatcsomagokkal dolgozni, vagy ha a célpont IPv6 címet használ. A nyers csomagok használata helyett az Nmap átadja a célpont címét és a célkapu számát az operációs rendszernek, hogy az építse fel a kapcsolatot a connect() rendszerhívás segítségével. Ugyanezt a magas szintű rendszerhívást használják a böngészők, a P2P kliensek és más hálózati alkalmazások is a kapcsolatok felépítéséhez. Ez része a Berkeley Sockets API néven ismert programozási felületnek. Az Nmap ilyenkor a nyers válaszcsomagok beolvasása helyett ezt a felületet használja az egyes kapcsolatok állapotának lekérdezésére.

Ha a SYN letapogatás elérhető, általában jobb azt választani. Az Nmap sokkal jobban kézben tudja tartani a nyers csomagokat, mint a magasabb szintű connect() rendszerhívást. A SYN letapogatás félig nyitott kapcsolataival ellentétben a rendszerhívás teljesen felépíti a kapcsolatot a célponttal. Ez nem csak tovább tart, de több adatcsomagra is van szükség ugyanannyi információ megszerzéséhez. Ráadásula célpont naplózhatja is a kapcsolódást. Egy rendes behatolás érzékelő még jelezhet is, bár a legtöbb gépen nincs ilyen riasztórendszer. Az átlagos Unix rendszereken a legtöbb szolgáltatás bejegyzést készit a rendszernaplóba a kapcsolatról, amit ráadásként még kiegészíthet egy hibaüzenettel is, ha a kapcsolatot adatküldés nélkül azonnal megszakítjuk. Néhány szánalmas szolgáltatás ilyenkor összeomlik, bár ez nem túl jellemző. Ha egy rendszergazda rengeteg, azonos helyről érkező kapcsolódást lát a rendszernaplóban, azonnal tudni fogja, hogy connect() letapogatás áldozata lett.

Bár a legismertebb Internetes szolgáltatások a TCP protokollt használják, azért az UDP[5] alapú szolgáltatások is széles körben elterjedtek. A három legismertebb a DNS, az SNMP és a DHCP (a használt kapuk: 53, 161/162 és 67/68). Mivel az UDP letapogatás általában lassabb és sokkal bonyolultabb, mint a TCP, néhány biztonsági felülvizsgáló nem is figyel ezekre a kapukra. Ez nagy hiba, mivel eléggé elterjedtek a kihasználható UDP alapú szolgáltatások és a támadók bizonyosan nem hagyják figyelmen kívül ezeket. Szerencsére az Nmap segít leltárba foglalni az UDP kapukat is.

Az UDP letapogatás az -sU paraméterrel indítható. Kombinálható valamilyen TCP letapogatással, mint például a SYN letapogatás (-sS), így egyidőben mindkét protokoll ellenőrizhető.

Az UDP letapogatás úgy működik, hogy egy üres (adat nélküli) UDP fejlécet küldünk minden egyes célkapura. Ha ICMP "Kapu nem elérhető" hiba (3-as típus, 3-as kód) érkezik vissza, a kapu zárt. Más típusú ICMP "nem elérhető" hibák esetén (1, 2, 9, 10 vagy 13) a kapu szűrt. Alkalmanként egy szolgáltatás valamilyen UDP csomagot küldhet vissza, ezzel jelezve, hogy a kapu nyitott. Ha néhány megismételt próba után sem érkezik válasz, a kapu jelölése nyitott|szűrt. Ez azt jelenti, hogy a kapu lehet nyitott, vagy egy csomagszűrő blokkolja az átvitelt. A szolgáltatások verzióletapogatása (-sV) segíthet elkülöníteni a ténylegesen nyitott kapukat a szűrt kapuktól.

Az UDP letapogatás legnagyobb kihívása a gyors végrehajtás. A nyitott és a szűrt kapuk ritkán küldenek vissza valamilyen választ, arra kényszerítve az Nmap programot, hogy az időzítés lejártáig várakozzon, majd megismételje a próbát azt feltételezve, hogy a próba vagy a válasz elveszett. A zárt kapuk gyakran még nagyobb problémát jelentenek. Ezek általában egy ICMP "Kapu nem elérhető" hibaüzenetet küldenek vissza. De az RST csomagokkal ellentétben, melyeket a zárt TCP kapuk küldenek vissza válaszként a SYN vagy a connect() letapogatásra, a legtöbb állomás alapból korlátozza az elküldhető ICMP "Kapu nem elérhető" oüzenetek mennyiségét. A Linux és a Solaris operációs rendszerek különösen szigorúak ebből a szempontból. Például a Linux 2.4.20-as rendszermagja a "Célállomás nem elérhető" üzenetekből csak másodpercenként egyet enged elküldeni (a net/ipv4/icmp.c fájlban).

Az Nmap észleli ezt a korlátozást és képes eléggé lelassítani a próbákat, hogy megelőzze a hálózat elárasztását olyan haszontalan csomagokkal, melyeket a célállomás úgyis eldobna. Sajnos a Linux stílusú, egy csomag/másodperc korlátozás miatt a teljes 65536 UDP port letapogatása több,mint 18 óráig tart. Néhány ötlettel felgyorsítható az UDP letapogatás: több állomás letapogatása párhuzamosan, a legáltalánosabb kapuk letapogatása először, letapogatás tűzfalon belülről és a lassú állomások átugrása a --host-timeout paraméter megadásával.

Az Nmap ennek a három letapogatásnak a segítségével (a --scanflags paraméter segítségével még több lehet, erről bővebben a következő szakaszban) kiaknázza azt a hajszálnyi rést, mely a TCP RFC[6] leírásban található és így tesz különbséget a nyitott és a zárt kapuk között. A 65-dik oldalon ez áll: „ha a célkapu ZÁRT .... egy RST bitet nem tartalmazó bejövő csomagra válaszként egy RST csomagot kell küldeni.” A következő oldalon azt tárgyalja, hogy egy nyitott kapura SYN, RST vagy ACK bit nélküli csomag „valószínűtlen, hogy érkezne, de ha mégis ez történne, a csomagot el kell dobni.”

Ha olyan rendszereket tapogatunk le, amelyek megfelelnek ennek az RFC leírásnak, akkor bármilyen olyan próbacsomag, amely nem tartalmazza a SYN, ACK vagy RST bitet egy RST választ fog kiváltani, ha a célkapu zárt és nem vált ki választ, ha a célkapu nyitott. Amíg ez a három bit nem szerepel, a másik három bit (FIN, PSH, URG) tetszőleges kombinációja használható. Az Nmap ezt három letapogatási típussal használja ki:

NULL letapogatás (-sN)

FIN letapogatás (-sF)

Xmas letapogatás (-sX)

Mindhárom letapogatás ugyanúgy viselkedik, az egyetlen különbség a próbacsomagban beállított zászlók között van. Ha válaszként RST csomag érkezik, a kapu besorolása zárt lesz, míg ha nem érkezik válasz, a besorolás nyitott|szűrt. Ha válaszként ICMP "nem elérhető" (kód 3, típus 1, 2, 3, 9, 10 vagy 13) hiba érkezik, a kapu jelölése szűrt lesz.

Ezeknek a letapogatásoknak a legnagyobb előnye, hogy könnyen átcsúsznak egyes nem-állapottartó tűzfalakon és csomagszűrő útválasztókon. Másik előnyük, hogy némileg rejtettebbek, mint a hagyományok SYN letapogatás. Azért sokat ne várjunk - a legtöbb modern behatolásérzékelő (IDS) képes észlelni ezt a fajta letapogatást. Nagy hátrány, hogy nem minden rendszer követi szigorúan az RFC 793 előírásait. Számos rendszer RST csomagot küld vissza ezekre a letapogatásokra a kapu állapotától függetlenül. Emiatt az összes kapu zárt jelölést kap. A jelentősebb operációs rendszerek, melyek így tesznek: a Microsoft Windows, több CISCO eszköz, a BSDI és az IBM OS/400. Ennek ellenére a legtöbb Unix alapú operációs rendszer ellen használhatók ezek a letapogatások. Másik hátránya ezeknek a letapogatásoknak, hogy nemképesek különbséget tenni a nyitott és a szűrt kapuk között, így ezek a kapuk a nyitott|szűrtjelölést kapják.

Ez a letapogatás teljesen eltér az előzőekben tárgyaltaktól, mivel sosem határozza meg a nyitott (vagy a nyitott|szűrt) kapukat. Arra használható, hogy kikémleljük egy tűzfal szabályrendszerét, meghatározva hogy állapottartó vagy sem és hogy mely kapukat szűri.

Az ACK letapogatás során olyan csomagokat küldünk a célpont felé, melynek csak az ACK zászlóját állítjuk be (kivéve, ha a --scanflags paramétert is használjuk). Szűrés nélküli rendszereknél mind a nyitott, mind a zárt kapuk RST csomagot küldenek vissza erre a próbára. Az Nmap ezeket a kapukat szűretlen jelzéssel látja el, így jelölve, hogy az ACK csomag eléri a kaput, de annak nyitott vagy zárt állapota nincs meghatározva. Azok a kapuk, melyek nem válaszolnak, vagy bizonyos ICMP hibaüzenetet (kód 3, típus 1, 2, 3, 9, 10 vagy 13) küldenek vissza, szűrt jelölést kapnak.

A Window letapogatás megegyezik az ACK letapogatással. Az egyetlen különbség, hogy kihasználja egyes rendszerek TCP megvalósításának jellegzetességét, így téve különbséget a nyitott és a zárt kapuk között, ahelyett hogy minden visszakapott RST csomag esetén a kaput szűretlennek jelölne. Ezt úgy éri el, hogy megvizsgálja a visszaküldött RST csomag Window szakaszát. Néhány rendszernél a nyitott kapu esetén a Window értéke pozitív, míg zárt kapunál nulla. Így pozitív Window érték esetén a kapu nyitott, míg nulla Window érték esetén a kapu zárt jelölést kap.

Ez a letapogatás az interneten található rendszerek egy kis részének jellegzetességén alapul, így nem tekinthető teljesen megbízhatónak. Azoknál a rendszereknél, melyek nem így működnek az összes kapu zárt állapotot fog jelezni. Természetesen lehetséges, hogy a célpontnak nincs egyetlen nyitott kapuja sem. Ha a legtöbb letapogatott kapu zárt, de néhány elterjedt kapu (például a 22, 25, 53) szűrt állapotú, a rendszer legalábbis gyanús. Alkalmanként a rendszerek teljesen ellentétesen viselkednek. Ha a letapogatás 1000 nyitott és 3 zárt vagy szűrt kaput jelez, akkor valószínűleg pont az a 3 kapu a nyitott.

A Maimon letapogatás a felfedezője, Uriel Maimon után kapta a nevét. Ő a technikát a Phrack Magazine 49-es számában írta le (1996 November). Az Nmap, mely két számmal később jelent meg, szintén ismeri ezt a technikát. Az eljárás ugyanaz, mint a NULL, FIN és Xmas letapogatásnál, csak itt FIN/ACK csomagot küldünk el. Az RFC 793 (TCP) szerint egy ilyen csomag beérkezésekor mind a nyitott, mind a zárt kapunka RST csomagot kell küldenie válaszként. Uriel észrevette, hogy sok BSD alapú rendszer nyitott kapuk esetén egyszerűen eldobja ezeket a csomagokat.

Az igazán képzett Nmap felhasználóknak nem kell magukat a programba beépített letapogatási típusokra korlátozniuk. A --scanflags paraméterrel saját letapogatási típusokat tervezhetnek, tetszőleges TCP zászlók használatával. Engedje szabadon a fantáziáját, hogy kitérhessen az olyan behatolásérzékelő rendszerek elől, amelyek gyártói csak átlapozták az Nmap leírását a szabályok megadásakor!

A --scanflags paraméterezése történhet számmal (például 9 (PSH and FIN)) is, de a szimbolikus nevek használata sokkal könnyebb. Csak keverje össze az URG, ACK, PSH, RST, SYN és FIN zászlókat tetszőleges kombinációban. Például a --scanflags URGACKPSHRSTSYNFIN beállítja az összes zászlót, bár ez nem túl hasznos. A zászlók megadásának sorrendje nem lényeges.

A kívánt zászlók megadása mellet megadhatja a TCP letapogatás típusát is (például -sA vagy -sF). Ezzel az alaptípussal meghatározhatja, hogy az Nmap hogyan értelmezze a válaszokat. Például a SYN letapogatásnál ha nem érkezik válasz, akkor a kapu állapota szűrt, míg a FIN letapogatásnál ugyanez nyitott|szűrt állapotot jelez. Az Nmap ugyanúgy viselkedik, mint az alap letapogatásnál, csak a próbacsomagban a megadott zászlókat fogja használni az alap letapogatás zászlói helyett. Ha nem ad meg alaptípust, a SYN letapogatást fogja használni.

Ez a fejlett eljárás egy igazi vakon végzett TCP letapogatást hajt végre a célállomáson (ez azt jelenti, hogy a saját IP címéről semmilyen csomag nem lesz elküldve a célállomásra). Ehelyett kihasználjuk azt, hogy a zombi gépen megjósolható az IP töredezettségmező sorszámgenerátorának következő értéke és ezzel az oldaltámadással szerzünk információt a célgépen lévő nyitott kapukról. A behatolásérzékelő rendszerek úgy látják majd, hogy a letapogatás a zombi állomás felől érkezett (melynek élőnek kell lennie és meg kell felelnie bizonyos követelményeknek). Ez az elbűvölő letapogatás túl bonyolult ahhoz, hogy ebben a leírásban részletesen is foglalkozhassunk vele, ezért írtam egy részletes leírást róla, mely a https://nmap.org/idlescan.html címen olvasható.

Amellett, hogy különösen rejtett, ezzel a letapogatással kihasználható a gépek közötti, IP alapú bizalmi viszony. A nyitott kapuk ebben az esetben a zombi gép nézőpontjából láthatóak nyitottnak. Megpróbálhat letapogatni egy célállomást több olyan zombi használatával, melyekről sejthető, hogy a célpont megbízhatónak tekinti (útválasztó vagy csomagszűrő szabályok alapján).

A zombigép nevéhez kettősponttal elválasztva hozzáadhat egy kapuszámot is, ha le akarja tesztelni az IP ID változásait a zombigépen. Egyébként az Nmap a TCP visszhang próbakapuját (80) fogja használni.

Az IP protokoll letapogatással meghatározható, hogy a célállomás mely IP protokollokat (TCP, ICMP, IGMP stb.) támogatja. Technikai szempontból ez nem igazán kapuletapogatás, mivel a TCP és UDP kapuszámok helyett az IP protokoll számokon megy végig. Ugyanúgy a -p paramétert használja, csak itt a kapu száma helyett a protokoll számát kell megadni, az eredményeket ugyanolyan formátumban adja vissza, mint a kapuletapogatások és ugyanazt a letapogató motort használja, mint a kapuletapogatás. gy elég közel áll a kapuletapogatáshoz, hogy ide tartozzon.

Amellett, hogy magában is hasznos, a protokoll letapogatáson látszik a nyílt forráskódú programok igazi ereje. Bár az alapötlet meglehetősen egyszerű, nem gondoltam, hogy bele kéne vennem a programba és nem is érkezett ilyen kérés felém. Aztán 2000 nyarán Gerhard Rieger fejében megfogalmazódott az ötlet, készített egy nagyszerű kiegészítést, melyben megvalósította a letapogatást és elküldte az nmap-hackers levelezőlistára. n beillesztettem az Nmap forrásfájába és másnap kiadtam egy új változatot a programból. Csak kevés kereskedelmi programnak vannak olyan lelkes felhasználói, akik megterveznék és tadnák a saját fejlesztéseiket!

A protokoll letapogatás az UDP letapogatáshoz hasonlóan működik. Ahelyett, hogy a kapuszámokat váltogatná az UDP csomagban, IP fejléceket küldözget, melyben a 8 bites protokollmező változtatja. A fejlécek általában üresek, nem tartalmaznak adatot és egyáltalán nem felelnek meg a tesztelt protokollnak. Három kivétel van: A TCP, az UDP és az ICMP. Ezekhez a protokollokhoz létezik a megfelelő fejléc, mert egyrészt a legtöbb rendszer nem hajlandó egyébként elküldeni a csomagot, másrészt az Nmap rendelkezik az összeállításukhoz szükséges tudással. Ahelyett, hogy az ICMP "kapu nem elérhető" üzenetre várakozna, a protokoll letapogatás az ICMP protokoll nem elérhető üzenetre vár. Ha az Nmap bármelyik protokollnál bármilyen választ kap, akkor a protokoll nyitott jelölést kap. Ha egy ICMP "protokoll nem elérhető" hiba érkezik (típus 3, kód 2), akkor a protokoll zárt jelölést kap. Más ICMP hibaüzenetek (típus 3, kód 1, 3, 9, 10 vagy 13) esetén a protokoll szűrt jelölést kap (bár ez azt bizonyítja, hogy ugyanakkor az ICMP protokoll nyitott). Ha néhány ismétlés után sem érkezik válasz, akkor a protokoll nyitott|szűrt jelölést kap.

Az FTP protokoll egy érdekes lehetősége (RFC 959[7]) az úgynevezett megbízott (proxy) FTP kapcsolat. Ez lehetővé teszi a felhasználónak, hogy csatlakozzon egy FTP kiszolgálóhoz, majd utasítsa a kiszolgálót, hogy fájlokat küldjön egy harmadik kiszolgálónak. Ez a lehetőség olyan sok visszaélésre alkalmas, hogy a legtöbb kiszolgáló nem is támogatja. Az egyik visszaélési lehetőség, hogy az FTP kiszolgálót kapuletapogatásra lehet használni egy harmadik állomás ellen. Egyszerűen arra kell utasítani az FTP kiszolgálót, hogy küldjön el egy fájlt a célállomás minden egyes érdekes kapujára. A hibaüzenetek jelzik, hogy a kapu nyitott, vagy zárt. Ez egy jó módszer a tűzfalak megkerülésére, mivel a szervezetek FTP kiszolgálói általában a tűzfalakon belül vannak, hogy a többi állomásnak szabad hozzáférése legyen a fájlokhoz. Az Nmap a -b paraméteren keresztül támogatja az FTP ugráló letapogatást, melynek formátuma a következő: felhasználói név:jelszó@kiszolgáló:kapu. A kiszolgáló a kihasználni kívánt FTP kiszolgáló neve, vagy IP címe. Csakúgy, mint egy hagyományos URL-nél, itt is elhagyható a felhasználói név:jelszó páros, ha a névtelen bejelentkezés engedélyezett (felhasználó: anonymous jelszó:-wwwuser@). Szintén elhaygható a kapu megadása (a bevezető kettősponttal együtt), ilyenkor az alapértelmezett FTP kaput (21) használja a program a kiszolgálón.

Ez a sérülékenység az Nmap 1997-es megjelenésekor széles körben elterjedt volt, de mára már nagyrészt javították. Ennek ellenére még mindig találhatók sérülékeny FTP kiszolgálók, tehát megéri kipróbálni, ha már minden más kudarcot vallott. Ha egy tűzfal megkerülése a cél, tapogassa le a célhálózatot nyitott 21-es kaput után kutatva (vagy bármilyen FTP szolgáltatás után, ha az összes kaput vizsgálja változat ellenőrzésse), azután próbálja meg az ugráló letapogatást ezek használatával. Az Nmap megadja, hogy az állomás sérülékeny-e ebből a szempontból. Ha csak a nyomait szeretné eltakarni, akkor nem szükséges kizárólag a célhálózatban lévő gépekre korlátoznia magát. Mielőtt nekiállna sérülékeny FTP kiszolgálókat keresni az Interneten, jegyezze meg, hogy a rendszergazdák nem szeretik, ha a kiszolgálóikat ilyen célból próbálják kihasználni.

Ezzel a paraméterrel megadhatja a letapogatni kívánt kapukat, így felülbírálhatja az alapértelmezést. Megadhatók egyedi kapuk és kaputartományok kötőjellel elválasztva (pl. 1-1023). A tartomány kezdő- és/vagy záróértéke kimaradhat, ilyenkor az Nmap az 1-et vagy a 65535-öt fogja használni. Tehát a -p- paraméterben megadható az is, hogy a letapogatás az 1-65535 intervalumban történjen meg. A nullás kapu letapogatása is lehetséges, amennyiben külön megadja. Ha az IP protokoll letapogatást használja (-sO), akkor ez a paraméter a letapogatni kívánt protokoll számát adja meg (0-255).

Ha mind a TCP, mind az UDP kapukat letapogatja, külön megadhatja a protokollt a kapuszám előtti T: vagy U: minősítővel. A minősítő hatása addig tart, amíg másikat nem ad meg. Például a -p U:53,111,137,T:21-25,80,139,8080 paraméter megadásával letapogatja az 53,111 és 137 UDP kapukat, majd a listán szereplő megfelelő TCP kapukat. Ha UDP és TCP letapogatást is akar végezni, meg kell adnia a -sU paramétert és még legalább egy TCP letapogatás típusát (például -sS, -sF, or -sT). Ha nem ad meg protokoll minősítőt, a kapuszámok minden protokoll listába bekerülnek.

A kapuk megadhatók azzal a nevükkel is, amellyel az nmap-services fájlban szerepelnek. A elnevezésekben használható mind a *, mind a ? helyettesítő karakter. Például ha le akarja tapogatni az FTP szolgáltatást, valamint az összes olyan kaput, melynek szolgáltatásneve http-vel kezdődik, adja meg a -p ftp,http* paramétert. Vigyázzon a parancsértelmezők kiterjesztéseire és tegye idézőjelbe a -p utáni kifejezést, ha bizonytalan.

A kaputartományok bezárhatók szögletes zárójlebe. Ekkor a megadott tartományból csak azokat a kapukat tapogatja le, melyek szerepelnek az nmap-services fájlban. Például a -p [-1024] megadásával letapogathatja az nmap-services fájlban lévő összes kaput 1024-el bezárólag. Vigyázzon a parancsértelmezők kiterjesztéseire és tegye idézőjelbe a -p utáni kifejezést, ha bizonytalan.

Arra utasítja a programot, hogy csak az nmap-services fájlban (mely a program része) felsorolt kapukat tapogassa le (vagy a protokollokat, ha az -sO paramétert adja meg). Ez sokkal gyorsabb, mintha a célpont mind a 65535 kapuját letapogatnánk. Mivel ez a lista több, mint 1200 kaput tartalmaz, ezért az alapértelmezett TCP letapogatáshoz képest (1650-nél több kapu) nem sokkal gyorsabb. Akkor tapasztalhat jelentős sebesség növekedést, ha elkészíti saját, testreszabott nmap-services fájlját a --servicedb vagy a --datadir paraméterekkel.

Alaphelyzetben az Nmap véletlenszerűen tapogatja le a kapukat (kivéve néhány elterjedten használt kaput, melyet előre vesz a sorban). Ez a keverés normál esetben kívánatos, de szükség esetén a -r paraméter használatával sorrendben is letapogathatja a kapukat.

Engedélyezi a változat érzékelést az előbbiekben leírt módon. Emellett használhatja még a -A paramétert is, mely a változat érzékelés mellett más dolgokat is engedélyez.

Alapesetben az Nmap változat érzékelője átugorja a 9100/TCP kaput, mivel néhány nyomtató mindent kinyomtat, ami erre a kapura érkezik. Ez több oldal kinyomtatott http vagy SSL munkamenet kéréshez vezethet. Ez a viselkedés megváltoztatható, ha átírja vagy eltávolítja az Exclude irányelvet az nmap-service-probes fájlban, vagy ha megadja az --allports paramétert, amellyel teljesen felülbírálhatja az Exclude irányelveket.

Amikor változat érzékelést hajt végre (-sV), az Nmap egy sor próbát hajt végre, melyek mindegyikéhez egy-egy gyakoriság érték van rendelve 1 és 9 között. Az alacsonyabb számú próbák jól használhatók az általánosan használt szolgáltatások széles skálája ellen, míg a magasabb számúak ritkábban hasznosak. Ezzel a paraméterrel megadhatja, hogy mely próbák legyenek végrehajtva. Minél magasabb a szám, annál valószínűbb, hogy a szolgáltatás azonosítása pontosan sikerül. Azonban jó tudni, hogy a magasabb intenzitás hosszabb végrehajtást is jelent. A szintnek 0 és 9 közé kell esnie, az alapérték 7. Ha egy próba az nmap-service-probes fájlban egy kapuhoz van rendelve a ports irányelv alatt, akkor ezt a próbát az intenzitás beállításától függetlenül végrehajtja a program. Ezzel biztosítható, hogy a nyitott 53-as kapukon mindig lefutnak a DNS próbák és a 443-as kapukon az SSl próbák stb.

Ez egy kényelmesebb megnevezése a --version-intensity 2 paraméternek. Ezzel a móddal a változat érzékelés felgyorsítható, de a szolgáltatások azonosítása is bizonytalanabbá válik.

A --version-intensity 9 paraméter helyettesítése, mellyel minden kapun minde próbát elvégez a program.

Ennek a paraméternek a hatására az Nmap bőséges hibakeresési információt nyomtat ki az éppen futó változat érzékelési próbáról. Ez egy részhalmaza a --packet-trace paraméter által visszaadott információknak.

Ez az eljárás az Nmap legtöbb kapuletapogatási eljárásával együtt dolgozik. Veszi az összes nyitva talált TCP/UDP kaput és elárasztja őket a SunRPC program NULL parancsaival hogy meghatározza, melyek az RPC kapuk és milyen programot futtatnak. Így pontosan ugyanazokat az információkat szerezheti meg, melyeket az rpcinfo -p paranccsal, még akkor is ha a célpont tűzfal mögött van (vagy TCP burkoló védi). Az RPC letapogatáshoz jelenleg nem használhatók csalétkek. Ez a letapogatás automatikusan lezajlik, ha a változat érzékelést (-sV) engedélyezi. Mivel a változat érzékelés tartalmazza ezt a letapogatást és sokkal átfogóbb eredményt ad, ezért a -sR paraméterre ritkán van szükség.

Engedélyezi az operációs rendszer érzékelését a fentiekben leírt módon. Választhatja a -A paramétert is, mellyel az operációs rendszer érzékelése mellett néhány más dolgot is elvégezhet.

Az operációs rendszer érzékelése sokkal hatékonyabb, ha legalább egy nyitott és egy zárt TCP kapu található. Ennek a paraméternek a hatására az Nmap csak azokon a célpontokon hajtja végre az operációs rendszer érzékelését, amelyek megfelelnek ennek a kritériumnak. Ezzel rengeteg idő megtakarítható, különösen ha -PN letapogatást hajt végre sok célponton. Ennek csak akkor van jelentősége, ha a -O vagy a -A paraméterrel engedélyezte az operációs rendszer érzékelését.

Ha az Nmap nem talál pontosan egyező operációs rendszert, esetenként felkínálhat lehetséges közelítő eredményeket. Alaphelyzetben ennek a közelítő eredménynek nagyon közelinek kell lennie. Ezeknek a paramétereknek a hatására az Nmap sokkal agreszívebben próbálja kitalálni az operációs rendszer típusát. Az Nmap ezután is jelzi, ha nem talált tökéletes egyezést és minden találgatás mellé megadja a valószínűséget is (százalékosan).

Amikor az Nmap operációs rendszer érzékelést végez egy célponton és nem talál tökéletes egyezést, általában ismét tesz egy próbát. Alaphelyzet az Nmap ötször próbálkozik, ha a feltételek jók az ujjlenyomat ellenőrzéshez és kétszer, ha nem jók. Ha alacsonyabb --max-os-tries értéket ad meg (pl. 1), felgyorsíthatja a folyamatot, de elmulaszthat egy olyan próbát, ami esetleg pontosan azonosíthatja az operációs rendszert. Emellett egy magasabb érték több próbát tesz lehetővé, ha a feltételek kedvezőek. Ez ritkán hasznos, kivéve ha az adatbázis bővítése céljából szeretne pontosabb ujjlenyomatot előállítani.

végrehajt egy parancsfájl alapú letapogatást az alap paransfájl készlettel (egyenértékű a --script=safe,intrusive paraméterrel

Lefuttat egy parancsfájl alapú letapogatást (mint az -sC) a kiválasztott parancsfájlokkal. A paraméterek lehetnek parancsfájl kategóriák, meghatározott parancsfájlok, parancsfájlokat tartalmazó könyvtárak, melyek a célpont ellen lesznek kipróbálva. Az Nmap a paramétereket először kategóriáknak próbálja értelmezni, azután fájloknak vagy könyvtáraknak. Abszolút útvonalak használata egyértelmű, a relatív útvonalak keresési sorrendje az első találatig: --datadir/; $(NMAPDIR)/; ~user/nmap/ (Windows alatt nem); NMAPDATADIR/ vagy ./. Ezen könyvtárak mindegyikében a scripts/ alkönyvtár is ki lesz próbálva. Az all paraméter megadásával az Nmap adatbázisában lévő valamennyi parancsfájl végrehajtódik.

Ha egy megadott könyvtárat megtalál, az Nmap betölti az összes NSE parancsfájlt (minden nse kiterjesztésű fájlt) a könyvtárból. A fájloknak nse kiterjesztéssel kell rendelkezniük. Az Nmap a parancsfájlok keresésekor nem vizsgálja meg az alkönyvtárakat. Ha egyedi fájlnevet adott meg, akkor nem kötelező a fájlnak nse kiterjesztéssel rendelkeznie.

Alaphelyzetben az Nmap parancsfájlok az Nmap adatkönyvtárának scripts alkönyvtárában találhatóak. A scripts/script.db adatbázisban tárolt paranscfájlok indexeltek. Az adatbázis tartalmazza az összes kategóriához tartozó összes parancsfájlt. Egy parancsfájl több kategóriához is tartozhat.

Paramétereket adhat át az NSE parancsfájloknak. A paraméterek név=érték párokban kerülnek át a parancsfájlokhoz. Az átadott paraméterek egy Lua táblázatban lesznek tárolva és feldolgozva, melyhez valamennyi parancsfájl hozzáfér. A nevek karakterláncként lesznek kezelve (melyeknek alfanumerikus értékeknek kell lenniük) és a paraméter táblában kulcsként lesznek használva. Az értékek lehetnek karakterláncok vagy maguk is táblázatok (‘{’ és ‘}’ közé zárva. Az altáblázatok segítségével egyes parancsfájloknál felülbírálhatók a paraméterek (mondjuk ha minden parancsfájlhoz más felhasználói név/jelszó párost akar használni). Például átadhatók a következő, vesszővel elválasztott paraméterek: user=bar,password=foo, és anonFTP={password=nobody@foobar.com}. Ha egy parancsfájl paramétereit felül akarja bírálni, használja az altáblázat indexelésére a parancsfájl azonosítóját (id), mivel a parancsfájlok csak így szerezhetnek tudomást a különleges paramétereikről.

Ez a paraméter ugyanazt teszi, mint a --packet-trace, csak egy ISO szinttel feljebb. Ha megadja ezt a aparamétert, akkor az összes, parancsfájl által generált kimenő és bejövő forgalom nyomtatásra kerül. A megjelenített információ tartalmazza a kommunikációs protokollt, a forrást, a célt és az átvitt adatot. Ha az átvitt adatok több, mint 5%-a nem nyomtatható, akkor a kimenet hexadecimális alakban jelenik meg.

Frissíti a parancsfájl adatbázist, mely a kategória-cimkék és a fájlnevek közti kapcsolatokat tárolja. Az adatbázis egy Lua parancsfájl, mely akkor lesz értelmezve, amikor a --script paraméterben megadott kategóriák közül ki kell választani a szükséges parancsfájl készletet. Akkor kell lefutatni, amikor megváltozik egy parancsfájl kategória mezője, ha új parancsfájlokat adott hozzá a készlethez, vagy ha eltávolított néhány parancsfájlt a scripts/ könyvtárból.

Az Nmap képes kapuletapogatást és változat érzékelést végezni egyszerre több állomáson is. Az Nmap ezt úgy csinálja, hogy az IP tartományt csoportokra osztja és egyszerre tapogat le egy csoportot. Általában a nagyobb csoportok hatékonyabbak. A hátránya, hogy az egyes állomásokhoz tartozó eredmények csak akkor érhetők el, ha végetért a teljes csoport letapogatása. Tehát ha az Nmap 50-es csoportmérettel lett elindítva, a felhasználó addig nem kap semmilyen eredményt (kivéve a bőbeszédű üzemmód frissítési információit), amíg az első 50 állomás letapogatása el nem készült.

Ennek a konfliktusnak a feloldására az Nmap egy kompromisszumos megoldást használ. Kezdésként csak egy 5 elemből álló csoportot hoz létre, így az első eredmények gyorsan megérkeznek. Ezután a csoportméretet folyamatosan növeli, akár 1024-ig. A kezdeti csoportméret pontos értéke a megadott paraméterektől függ. A hatékonyabb működés érdekében az Nmap nagyobb csoportokat hoz létre az UDP letapogatásoknál, illetve a csak néhány TCP kaput érintő letapogatásoknál.

Ha a --max-hostgroup paraméterben megadta a maximális csoportméretet, az Nmap ezt nem fogja túllépni. Ha megadja a --min-hostgroup paramétert, az Nmap megpróbálja a csoportméretet efölött tartani. Az Nmap kialakíthat kisebb csoportot is a megadottnál, ha nem áll rendelkezésre elegendő állomás a megadott minimális csoportméret létrehozásához. Megadható mindkét határérték is, hogy a csoportméret egy meghatározott sávban maradjon, de erre ritkán van szükség.

Ezeknek a paramétereknek nincs hatásuk a letapogatásnak abban a részében, mikor még csak az állomások felderítése történik. Ebbe beletartozik az egyszerű visszhang letapogatás is(-sP). Az állomások felderítése mindig nagy csoportokban történik a sebesség és a pontosság növelésének érdekében.

Ezeknek a paramétereknek az elsődleges haszna egy megfelelő méretű minimális csoprt létrehozása, így a teljes letapogatás gyorsabban lefut. Egy megszokott választás a 256-os csoport, így egy hálózat C osztályú blokkokban tapogatható le. Sok kaput tartalmazó letapogatásnál ezt a számot nem célszerű túllépni. Ha a letapogatás csak néhány kapura korlátozódik, a csoportméret akár 2048-ig (vagy tovább) is növelhető.

Ezekkel a paraméterekkel meghatározható, hogy az állomások egy csoportja felé párhuzamosan hány próba küldhető. Ez a kapuk letapogatására és az állomások felderítésér egyaránt vonatkozik. Alapesetben az Nmap a hálózat teljesítménye alapján kiszámítja az ideális - de folyton változó - párhuzamosság mértékét. Ha az átvitel során csomagvesztés alakul ki, az Nmap lassít és kevesebb próbát küld ki. Az ideális próbaszám a hálózat minőségének javulása alapján lassan emelkedik. Ezekkel a paraméterekkel egy minimum és egy maximum határt szabhat ezeknek az értékeknek. Ha a hálózat megbízhatatlannak bizonyul, a párhuzamosság értéke akár 1-re is csökkenhet, míg tökéletes feltételek esetén a párszázas értéket is elérheti.

A legáltalánosabb felhasználás, mikor a --min-parallelism értékét egynél magasabbra állítják, hogy felgyorsítsák a gyengébb teljesítményű állomások vagy hálózatok letapogatását. Ezzel a paraméterrel eléggé kockázatos játszani, mert egy túl magas érték ronthatja a pontosságot. Ennek a paraméternek az állításával korlátozzuk az Nmap azon képességét, hogy a hálózat paraméterei alapján dinamikusan szabályozza a párhuzamos működést. A 10-es érték elég jó lehet, de érdemesebb ezt a paramétert csak a legvégső esetben beállítani.

A --max-parallelism paraméter szintén beállítható 1-re, ezzel megakadályozható, hogy az Nmap egyszerre egynél több próbát küldjön a célpont felé. Ez jól használható a --scan-delay paraméterrel együtt (lásd később), bár ez utóbbi önmagában is jól használható.

Az Nmap kezel egy futó időzítőt annak meghatározására, hogy mennyi ideig várjon egy próba esetén a válaszra, mielőtt feladná vagy újra megpróbálná. Ennek a kiszámítása azok alapján történik, hogy az előző próbákra mennyi idő alatt érkezett válasz. Ha a hálózati késleltetés jelentős és folyton változik, ez az érték akár néhány másodpercre is nőhet. Az érték indulhat egy magasabb szintről is és egy nem válaszoló állomás esetén ezen a szinten is marad.

Az alapértelmezettnél alacsonyabb --max-rtt-timeout és --initial-rtt-timeout érték jelentősen lerövidíti a letapogatás idejét. Ez különösen igaz a visszhang nélküli (-PN) letapogatásoknál és az erős tűzfallal védett hálózatoknál. Azonban nem szabad túl agresszíven gondolkodni. Túl alacsony értéknél a letapogatási idő meg is nőhet, mivel a próbák ideje lejár és ismétlésre kerülnek, mialatt az előző próbákra adott válaszok még úton vannak visszafelé.

Ha az összes állomás egy helyi hálózaton található, 100 milliszekundum --max-rtt-timeout érték eléggé agresszív. Ha menet közben útválasztó is található, érdemesebb először az ICMP ping eszközzel, vagy más csomagösszeállító programmal (például hping2) letesztelni a hálózat minőségét. Válassza ki 10 csomagból a leghosszabb válaszidejűt. Az --initial-rtt-timeout értéke lehet ennek a duplája, a --max-rtt-timeout pedig a három- vagy négyszerese. A maximum RTT értékét általában nem érdemes 100 milliszekundumnál kisebbre és 1 másodpercnél nagyobbra választani.

A --min-rtt-timeout egy ritkán használt paraméter, de hasznos lehet, ha a hálózat annyira megbízhatatlan, hogy az Nmap alapértékei is túl agresszívnek bizonyulnak.

Ha az Nmap nem kap választ aegy letapogatási próbára, ez jelentheti azt, hogy a kaput tűzfallal szűrik, vagy a válasz elveszett a hálózatban. De jelentheti azt is, hogy a kapu forgalma limitált és átmenetileg nem tud válaszolni. Így az Nmap ismét elküldi a próbát. Ha az Nmap gyenge hálózati teljesítményt érzékel, ezt többször is megismételheti mielőtt feladná a próbálkozást. Bár ez javítja a pontosságot, de egyben elnyújtja a letapogatás idejét is. Ha a teljesítmény fontos szempont, a letapogatás felgyorsítható az újrapróbálkozások számának korlátozásával. Megadhat akár --max-retries 0 értéket is, hogy megakadályozza az újrapróbálkozást, azonban ez ritkán ajánlott.

Az alapérték (ha nem használ -T sablont) 10 ismétlés. Ha a hálózat megbízható és a célállomás forgalmát nem szabályozták, az Nmap általában csak egyszer ismétli meg a próbát. Így a legtöbb célpont letapogatására nincs hatással, ha a --max-retries értékét például 3-ra csökkenti. Ilyen alacsony értékek csak a lassú (korlátozott) célállomások letapogatását gyorsítják fel. Mivel adatokat veszíthet azzal, ha az Nmap korábban feladja egy kapu letapogatását, ezért hasznosabb a --host-timeout paraméter időzítésének lejártát megvárni és elveszteni a célponttal kapcsolatos valamennyi adatot, mint hiányos adatokkal dolgozni.

Néhány állomás letapogatása hosszú idő vesz igénybe. Ezt okozhatja gyenge vagy megbízhatatlan hálózati eszköz vagy program, a forgalom szabályozása, vagy egy szigorú szabályokkal rendelkező tűzfal. A letapogatott állomások leglassabb néhány százaléka emésztheti fel a letapogatási idő nagyrészét. Néha jobb csökkenteni az időveszteséget és átugrani az ilyen célpontokat már az elején. Adja meg a --host-timeout paraméterben azt a maximális időt, amennyit hajlandó egy-egy állomás válaszára várni. Hasznos lehet a 30m beállítás, így az Nmap nem tölt fél óránál többet egy állomás vizsgálatával. Mivel ezalatt az Nmap más állomásokat is vizsgálni tud, ezért ez a fél óra nem tekinthető teljes veszteségnek. Ha egy állomásnak lejárt az időzítése, az Nmap kihagyja a listából. Nen készül kapulista, nincs operációs rendszer felderítés és változat érzékelés sem.

Ezzel a paraméterrel utasíthatja az Nmap programot, hogy a célpont felé küldendő próbák között a megadott időtartamot várjon. Ez különösen hasznos olyan célpontok esetében, amelyeknek forgalma szabályozott. A Solaris állomások (sok mással egyetemben) például az UDP letapogatási próbákra másodpercenként csak egy ICMP választ küldenek. Minden további elküldött próba csak veszteség. A --scan-delay értékének 1s-os beállításával az Nmap lelassítható erre a sebességre. Az Nmap megpróbálja érzékelni a forgalomszabályzást és pontosan beállítani a próbák közti késleltetést, azonban nem okoz gondot az érték kézzel történő megadása sem.

Amikor az Nmap növeli a próbák közti késleltetést, hogy megbirkózzon a forgalomszabályzással, a letapogatás drámaian lelassul. A --max-scan-delay paraméterrel megadhatja a két próba közti legnagyobb megengedett késleltetést. Ha ezt az értéket túl alacsonyra választja, az feleslegesen újraküldött csomagokat generál, ami egy szigorú forgalomkorlátozással működő állomásnál kihagyott kapukhoz vezethet.

A --scan-delay paraméter másik felhasználása a küszöbérték figyelés alapján működő behatolás érzékelő és megelőző rendszerek (IDS/IPS) megtévesztése.

Sok állomás hosszú késleltetésű forgalomszabályzást használ a kiküldhető ICMP hibaüzenetek (például kapu nem elérhető) mennyiségének korlátozására. Néhány rendszer ugyanilyen korlátozásokat használ az RST (reset) csomagok esetébenis. Ez drámaian lelassítja az Nmap működését, mivel megpróbál alkalmazkodni ehhez a korlátozáshoz. A --defeat-rst-ratelimit paraméterrel utasíthatja az Nmap programot, hogy hagyja figyelmen kívül az ilyen korlátozásokat (például a SYN letapogatásnál, mely a nem válaszoló kapukat nem nyitott állapotúként kezeli).

Ennek a paraméternek a használata csökkenti a pontosságot, hiszen néhány kapu elérhetetlennek bizonyul, mivel az Nmap nem vár eléggé sokáig a korlátozott RST válaszra. Egy SYN letapogatásnál a válasz nélküli kapuk jelölése szűrt lesz ahelyett, hogy az RST csomag megvárásával zárt jelölést kapna. Ez a paraméter hasznos lehet akkor, ha csak a nyitott kapuk érdekesek és nem kell különbséget tenni a zárt és a szűrt kapuk között.

Bár az előzőekben tárgyalt időzítési paraméterek eléggé hatékonyak és eredményesek, de néhány felhasználó túl bonyolultnak találhatja őket. Ráadásul a megfelelő értékek kiválasztása gyakran hosszabb idő igényel, mint az optimalizálni kívánt letapogatási művelet maga. Az Nmap felkínál egy egyszerűbb megközelítést is hat időzítési sablon segítségével. Ezeket megadhatja a -T paraméterrel és a számukkal (0–5) vagy a nevükkel. A sablonok nevei: paranoid (0), trükkös [sneaky]) (1), udvarias [polite] (2), normál [normal] (3), agresszív [aggressive] (4) és rült [insane] (5). Az első kettő a behatolásérzékelők megtévesztésére szolgál. Az udvarias mód lassú letapogatást végez kevesebb sávszélességet, valamint a célállomáson kevesebb erőforrást használva. A normál mód az alapértelmezett, így a -T3 paraméter megadása semmilyen változást nem idéz elő. Az agresszív mód felgyorsítja a letapogatást azt feltételezve, hogy gyors és megbízható hálózatot használ. Végül az őrült mód azt feltételezi, hogy egy különösen gyors hálózatot használ és a sebesség érdekében hajlandó feláldozni valamennyit a pontosságból.

Ezekkel a sablonokkal megadható, hogy a letapogatás mennyire legyen agresszív, de meghagyja a lehetőséget az Nmap programnak, hogy az időzítéseket maga álltsa be. A sablonok ezen kívül elvégeznek néhány olyan sebesség beállítást, melyek önálló paraméterként jelenleg nem adhatók meg. Például a -T4 paraméter megakadályozza, hogy a dinamikusan változó letapogatásikésleltetés a TCP kapukon meghaladja a 10 milliszekundumot, míg a -T5 paraméter ugyanezt az értéket 5 milliszekundumra korlátozza. A sablonok mellett továbbra is használhatóak az egyedi időzítési paraméterek és ezek minden esetben felülbírálják a sablonokban beállított alapértékeket. Modern és megbízható hálózatok letapogatása esetén ajánlott a -T4 paraméter használata. Tartsa meg ezt a paramétert még akkor is, ha egyedi időzítési paramétereket használ, így kihasználhatja a sablonban lévő kisebb extra optimalizációt is.

Ha tisztességes szélessávú vagy ethernet kapcsolatot használ, javasolt a -T4 paraméter állandó használata. Néhányan szeretik használni a -T5 paramétert, ám ez sok esetben túl agresszív lehet. Vannak akik a -T2 paramétert szeretik használni, mert azt gondolják, hogy így kisebb valószínűséggel döntik romba a célpontot, vagy mert magukat általában udvarias embernek gondolják. Ők azonban gyakran nem veszik észre, hogy a -Tpolite valójában milyen lassú. Ez a letapogatás tízszer hosszabb is lehet, mint egy alapértelemeztt. Az alapértelmezett időzítésnél (-T3) ritkán fordulnak elő összeomlások vagy sávszélesség problémák, ezért vatoss letapogatásnál célszerű ezt használni. Ezeknek a problémáknak a csökkentésére sokkal alkalmasabb a változat érzékelés elhagyása, mint az időzítési paraméterek állítgatása.

Bár a -T0 és -T1 paraméterek hasznosak a behatolásérzékelők megtévesztésére, de sok célgép vagy kapu esetén a letapogatási idő különösen elnyújtják. Ilyen hosszú letapogatások esetén hasznosabb az időzítési paraméterek kézzel történő beállítása, mint a -T0 és -T1 paraméterekhez tartozó konzerv értékek használata.

A T0 fő működési elve a letapogatások sorbaállítása, így egyszerre csak egy kaput tapogat le és a minden próba után vár 5 percet. A T1 és T2 beállításai hasonlóak, de a próbák között csak 15 másodpercet, illetve 0.4 másodpercet várnak. A T3 az Nmap alapértelmezett beállítása, mely már használja a párhuzamos működést is. A T4 paraméter megfelel a --max-rtt-timeout 1250 --initial-rtt-timeout 500 --max-retries 6 beállításoknak és a TCP letapogatási késleltetést 0.01 másodpercre állítja. A T5 megfelel a --max-rtt-timeout 300 --min-rtt-timeout 50 --initial-rtt-timeout 250 --max-retries 2 --host-timeout 15m beállításoknak és a TCP letapogatási késleltetést 5 milliszekundumra állítja.

Az -f paraméter használatakor a megadott letapogatást (beleértve a visszhang letapogatást is) az Nmap apróra tördelt IP csomagokkal hajtja végre. Az alapötlet az, hogy osszuk el a TCP fejlécet több csomagra, így nehezítve meg a csomagszűrők, behatolás érzékelők és más zavaró eszközök dolgát a tevékenységünk felismerésében. Azonban legyen óvatos! Néhány programnak gondot jelent az ilyen apró csomagok kezelése. A jó öreg Sniffit szaglászóprogram az első töredék vételekor azonnal szegmentációs hibát okoz. Ha egyszer adja meg ezt a paramétert, az Nmap 8 bájtos vagy kisebb darabokra tördeli a csomagokat az IP fejléc után. Így egy 20 bájtos TCP fejlécet 3 csomagra oszt fel, 2 csomag 8 bájtot, egy csomag pedig a maradék 4 bájtot fog szállítani. Természetesen minden darab tartalmaz egy IP fejlécet is. Ha ismét megadja az -f paramétert, akkor 16 bájtos töredékeket fog használni (csökkentve a töredékek számát). De megadhat saját eltolási értéket is az --mtu paraméter használatával. Ne használja egyszerre az -f és az --mtu paramétert. Az eltolás értékének mindig oszthatónak kell lennie nyolccal. Míg egyes csomagszűrőkön és tűzfalakon nem csúsznak át a töredezett csomagok (ilyen például a Linux rendszermag bekapcsolt CONFIG_IP_ALWAYS_DEFRAG paramétere, mely sorba állítja a töredékeket), addig egyes eszközök nem engedhetik meg ezt a teljesítmény csökkenést, így tiltják ezt a lehetőséget. Ismét más rendszerek azért nem engedélyezik ezt, mert a töredékek más-más útvonalon érkezhetnek a hálózatba. Néhány forrásrendszer a rendszermagon belül állítja össze a kimenő csomagtöredékeket. Erre példa a Linux iptables kapcsolatkövetési modulja. Hogy biztos lehessen abban, hogy a kimenő csomagok töredezettek, futtasson a letapogatással együtt egy szaglászót is, mint például a Wireshark. Ha az ön operációs rendszer ilyen problémákat okoz, próbálja ki a --send-eth paramétert, így kikerülheti az IP réteget és nyers ethernet kereteket küldhet el.

Végrehajt egy letapogatást csalik használatával, így a célpont azt érzékeli, hogy a csaliként megadott állomások is letapogatással próbálkoznak. Így az IDS rendszere egyidőben 5-10 letapogatást is érzékel, de nem tudja eldönteni, melyik a valós IP cím és melyik az ártatlan csali. Bár ezek legyőzhetőek útválasztón keresztüli nyomkövetéssel, a válasz eldobásával és más aktív eljárásokkal, de általánosságban ez egy jó mödszer a saját IP cím elrejtésére.

A csalikat listáját vesszővel kell elválasztani. Kiegészítésként használhatja a ME paramétert a csalik listájában, amely a saját IP címét jelenti. Ha a ME paramétert a hatodik vagy későbbi pozícióban használja, a legtöbb letapogatás érzékelő (mint például a Solaris Scanlogd) valószínűleg egyáltalán nem fogja megjeleníteni az IP címét. Ha nem használja a ME paramétert, az Nmap véletlen pozícióba teszi az IP címét. Használhatja az RND paramétert, így véletlenszerű, nem fenntartott IP címeket generálhat, vagy az RND:<szám> paramétert, így a <szám>-nak megfelelő mennyiségű IP címet kap.

Jegyezze meg, hogy a megadott csaliknak élő állomásoknak kell lenniük, különben véletlenül SYN elárasztásnak teheti ki a célpontokat. Ráadásul eléggé könnyű kitalálni a támadó kilétét, ha az IP címek közül csak egy él a hálózaton. Célszerűbb nevek helyett IP címeket használni (így a csalik hálózatában lévő névszerverek naplóiban nem jelenik meg az Ön IP címe).

A program a csalikat mind a kezdeti visszhang letapogatásnál (az ICMP, SYN, ACK vagy bármi más használatakor) mind a későbbi kapuletapogatásoknál használja. Szintén használja a csalikat a távoli ooperációs rendszer felderítésekor (-O). Nem használ csalikat a változat érzékeléskor és a TCP kapcsolódási letapogatásnál.

Nem érdemes túl sok csalit használni, mivel lelassíthatja a letapogatást és ronthatja a pontosságot. Ezen kívül néhány szolgáltató kiszűri a hamisított csomagokat, bár a legtöbb nem foglalkozik velük egyáltalán.

Néhány esetben az Nmap nem tudja meghatározni az Ön forráscímét (ilyenkor az Nmap figyelmeztető üzenetet küld). Ilyenkor az -S paraméter után adja meg annak a hálózati illesztőnek az IP címét, amelyen keresztül a csomagokat küldeni szeretné.

Ennek a paraméternek egy másik lehetséges használata, hogy amikor a célponttal elhiteti, hogy valaki más próbálja meg letapogatni. Képzelje el, amikor egy cég azt látja, hogy egy versenytársa próbálja meg letapogatni! Az ilyen használathoz általában szükség van az -e és a -PN paraméterek használatára is. Jegyezze meg, hogy ilyenkor semmilyen választ nem fog kapni (azok a hamisított feladóhoz továbbítódnak), így az Nmap sem tud használható jelentést készíteni.

Megadja, hogy az Nmap melyik illesztőt használja a csomagok küldésére és fogadására. Az Nmap ezt automatikusan is képes érzékelni, de meg is adhatja, ha ez nem történik meg.

Az egyik meglepően elterjedt hiba, hogy a forráskapu alapján bíznak meg egyes hálózati forgalmakban. Könnyű megérteni, miért is van ez így. Egy rendszergazda szeretne beállítani egy új, csillogó tűzfalat. Azonban a beüzemelés után a felhasználók elárasztják a panaszaikkal, mivel a programjaik többé nem működnek. Különösen a névfeloldással lehetnek problémák, mivel a külső hálózatból érkező UDP DNS válaszok többé nem tudnak belépni a belső hálózatba. Az FTP egy másik szokványos példa. Aktív FTP átviteleknél a kiszolgáló megpróbál visszafelé felépíteni egy kapcsolatot az ügyfél által kért fájl átviteléhez.

Ezekre a problémákra léteznek biztonságos megoldások, akár alkalmazásszűrők, akár protokoll feldolgozó tűzfalmodulok formájában. Sajnos vannak könnyebb, de kevésbé biztonságos megoldások is. Felismervén, hogy a DNS válaszok az 53-as kapuról, az aktív FTP kapcsolatok pedig a 20-as kapuról érkeznek, a legtöbb rendszergazda beleesik abba a csapdába, hogy egyszerűen engedélyezi ezekről a kapukról a bejövő forgalmat. Gyakran azt feltételezik, hogy a támadók nem ismerik fel és nem használják ki ezeket a réseket. Máskor úgy gondolják, hogy ez csak ideiglenes lesz, amíg egy biztonságosabb megoldást nem találnak. Aztán elfelejtkeznek róla.

Ám nemcsak a túlterhelt rendszergazdák esnek ebbe a csapdába. Számos termék érkezik ilyen gyenge szabályokkal. Különösen a Microsoft bűnös ebben a körben. A Windows 2000 és Windows XP rendszerekkel szállított IPsec szűrő tartalamaz egy hallgatólagos szabályt, mely beenged minden TCP és UDP forgalmat, mely a 88-as forráskapuról érkezik (Kerberos). Egy másik, jól ismert eset volt a Zone Alarm személyi tűzfalakban a 2.1.25-ös változatig meglévő hiba, mely beengedett minden UDP forgalmat az 53-as (DNS) vagy a 67-es (DHCP) forráskapukról.

Ezeknek a hibáknak a kihasználásához az Nmap a -g és a --source-port paramétereket biztosítja (ezek egyenértékűek). Csak adja meg kapu számát és amennyiben lehetséges, az Nmap ezzel a forráskapuval fogja elküldeni a próbákat. Bizonyos operációs rendszer érzékelési tesztekhez az Nmap más kaput fog használni a helyes működéshez. A DNS kérések végrehajtásakor a --source-port beállításait nem veszi figyelembe, mivel ezeknek a kéréseknek a kezelését az Nmap a rendszer könyvtárain keresztül végzi. A legtöbb TCP letapogatás, beleértve a SYN letapogatást, valamint az UDP letapogatás teljes mértékben támogatja ezt a paramétert.

Normális esetben az Nmap csak minimális méretű csomagokat küld, melyek csak a fejlécet tartalmazzák. Így a TCP csomagjai általában csak 40, az ICMP visszhang kérései pedig csak 28 bájt hosszúak. Ennek a paraméternek a hatására az Nmap a megadott számú véletlen bájtot fűz hozzá a legtöbb elküdött csomaghoz. Az operációs rendszer érzékelésének (-O) próbacsomagjait ez nem érinti, mivel a pontosság miatt itt állandó próbákra van szükség. A legtöbb visszhang és kapuletapogató csomag azonban támogatja ezt a paramétert. Ez egy kicsit lelassítja a letapogatást, viszont kevésbé lesz feltűnő.

Az IP protokoll[9] leírása felkínál pár paramétert, melyek a csomagok fejlécében használhatók. Nem úgy, mint a széles körben használt TCP paraméterek, az IP paraméterek ritkán láthatók praktikus és biztonsági megfontolások miatt. Valójában az Interneten lévő legtöbb útválasztó blokkolja a veszélyes paramétereket, mint például a forrás nyomkövetést. Néhány esetben a paraméterek hasznosak lehetnek a célpont felé vezető útvonal felderítésében és manipulálásában. Például felhasználhatja az útvonal rögzítése paramétert a célponthoz vezető útvonal felderítéséhez még akkor is, ha a hagyományos traceroute nem jár sikerrel. Vagy ha a csomagokat bizonyos tűzfalak eldobják, megadhat egy másik útvonalat a szigorú és a laza útválasztás paraméterekkel.

Az IP paraméterek megadásának leghatásosabb módja ha az --ip-options után beírja az értékeket. A hexadecimális értékeket mindig \x karakterrek kezdje, majd következik két szám. Bizonyos karaktereket ismételhet is, ha a karakter után egy csillagot ír, majd megadja az ismétlések számát. Például a \x01\x07\x04\x00*36\x01 egy olyan hexadecimális karaktersorozat, mely 36 darab NULL bájtot tartalmaz.

Az Nmap a paraméterek megadásának egy rövidebb módját is felkínálja. Az R, T és U paraméterekkel az útvonal rögzítését, az időbélyeg rögzítését, vagy mindkettőt kérheti. A laza vagy a szigorú útvonalkövetést az L vagy az S paraméter és az IP címek szóközzel elválasztott listájának megadásával kérhet.

Ha szeretné nyomon követni az elküdött és a beérkezett csomagokban lévő beállításokat, adja meg a --packet-trace paramétert. Ha további információkra és példákra kíváncsi az Nmap programban használható IP paraméterekkel kapcsolatban, látogasson el a https://seclists.org/nmap-dev/2006/q3/0052.html címre.

Beállítja az IPv4 csomag time-to-live mezőjét a megadott értékre.

Utasítja az Nmap programot, hogy a letapogatás előtt keverje össze a célpontok csoportjának sorrendjét (maximum 16384 gép). Ez a letapogatást kevésbé nyilvánvalóvá teszi a legtöbb hálózati megfigyelő rendszer számára, különösen ha egy lassú időzítéssel is kombinálja. Ha nagyobb csoportot szeretne megkeverni, állítsa be a PING_GROUP_SZ paramétert az nmap.h fájlban és fordítsa le újra a programot. Egy másik megoldás lehet, ha a célpontok címeit egy lista letapogatással szedi össze (-sL -n -oN fájlnév), megkeveri azokat egy Perl parancsfájllal, majd ezt a listát adja át az Nmap programnak az -iL paraméterrel.

Arra utasítja az Nmap programot, hogy az összes elküldött ethernet kerethez a megadott MAC címet használja. Ehhez a paraméterhez automatikusan hozzáadódik a --send-eth paraméter is, így biztosítva, hogy az Nmap valójában ethernet-szintű csomagokat küldjön. A MAC cím több formátumban is megadható. Ha a megadott paraméter egy egyszerű „0”, az Nmap egy teljesen véletlen MAC címet választ arra munkamenetre. Ha a megadott karakterlánc páros számú hexadecimális számból áll (a párok elválaszthatók kettősponttal), az Nmap ezt a MAC címet fogja használni. Ha kevesebb, mint 12 számjegyet adott meg, az Nmap a fennmaradó részt véletlen értékekkel tölti fel. Ha a megadott érték nem 0 vagy hexadecimális karakterlánc, az Nmap elvégez egy keresést az nmap-mac-prefixes fájlban, hogy található-e a megadott karakterlánccal megegyező nevű gyártó (ez érzékeny a nagy- és kisbetűkre). Ha talál egyezést, az Nmap a gyártó OUI mezőjét fogja használni (3 bájtos előtag), a fennmaradó 3 bájtot pedig véletlen értékekkel tölti fel. Példák az érvényes --spoof-mac paraméterre: Apple, 0, 01:02:03:04:05:06, deadbeefcafe, 0020F2 és Cisco.

Az Nmap a csomagokat hamis TCP vagy UDP ellenőrző összeggel fogja elküldeni a célpont felé. Mivel elméletileg minden állomás IP verme az ilyen csomagokat helyesen eldobja, ezért bármilyen válasz tűzfalra vagy IDS rendszerre utal, melyek nem foglalkoznak az ellenőrző összeg vizsgálatával. További részletek erről a technikáról a https://nmap.org/p60-12.txt címen.

Ezzel a kéréssel a normál kimenet a megadott nevű fájlba lesz átirányítva. Ahogy a fentiekben olvashatta, ez egy kicsit különbözik az interaktív kimenettől.

Ezzel a kéréssel az XML kimenet a megadott nevű fájlba lesz átirányítva. Az Nmap a fájlhoz hozzáfűz egy dokumentum típusmeghatározást si (DTD), így az XML feldolgozók ellenőrizhetik az Nmap XML kimenetét. Bár ez elsősorban programbeli felhasználásra készült, de segítséget nyújt az embereknek is az Nmap XML kimenetének értelmezésében. A DTD leírja a formátum érvényes elemeit és gyakran felsorolja a tulajdonságokat és azok értékeit is. A legfrissebb változat mindig megtalálható a https://nmap.org/data/nmap.dtd címen.

XML egy stabil formátumot kínál, mely programból könnyen feldolgozható. Ingyenes XML feldolgozók az összes nagyobb programozási nyelvhez elérhetők, beleértve a C/C++, Perl, Python és Java nyelveket. Az Nmap kimenetének feldolgozására és működésének vezérlésére a legtöbb nyelvhez már készültek kapcsolódó munkák. Perl CPAN példák találhatók a Nmap::Scanner[10] és a Nmap::Parser[11] címeken. A legtöbb esetben az XML az előnyben részesített formátum.

Az XML kimenet hivatkozik egy XSL stíluslapra, melynek segítségével az eredmények HTML formátumra alakíthatók. Ezt a legegyszerűbben úgy használhatja, hogy az XML kimenetet betölti egy böngészőbe. Alapesetben ez csak azon a gépen működik, amelyen az Nmap fut (vagy egy hasonlóan beálított gépen), mivel az nmap.xsl elérési útvonala bele van drótozva a programba. A --webxml vagy a --stylesheet paraméterek megadásával olyan hordozható XML fájlt hozhat létre, mely bármely Internetre kötött gépen megjeleníthető HTML formátumban.

A szkriptkölyök kimenet olyan, mint az interaktív kimenet, csak még átmegy egy végső feldolgozáson. Így jobban passzol az olyan hekkerek lelkivilágához, akik előzőleg lenézték az Nmap egységes helyesírását és a nagybetűk használatát. Gyenge humorérzékűek úgy gondolhatják, hogy ez a paraméter nevetségessé akarja tenni a szkriptkölyköket ahelyett, hogy „segítené őket”.

Ez a kimenti formátum maradt a végére, mivel ez egy elavult formátum. Az XML sokkal használhatóbb és tapasztalat felhasználók számára majdnem olyan kényelmes is. Az XML egy szabvány, melyet feldolgozó programok százai támogatnak, míg a greppel feldolgozható kimenet csak egy egyszerű barkácsolás. Az XML könnyen bővíthető az új Nmap tulajdonságok támogatásához, míg ezek a bővítések a helyhiány miatt gyakran kimaradnak a greppel feldolgozható kimentből.

Mindezek ellenére a greppel feldolgozható kimenet még mindig nagyon népszerű. Egyszerű formátumú, mely minden egyes célpont adatait egyetlen sorban adja vissza, egyszerűen kereshető és feldolgozható olyan alap Unix eszközökkel, mint a grep, awk, cut, sed, diff, vagy egy Perl parancsfájl. Emellett használható még egyszeri tesztek parancssorból történő elvégzésére. Az összes nyitott SSH kapujú, vagy Solaris operációs rendszert futtató állomás megtalálásához elég egy egyszerű greppel feldolgozható kimenet, melyet az awk vagy a cut programba átirányítva kinyomtatható a kívánt információ.

A greppel feldolgozható kimenet megjegyzésekből (#-tel kezdődő sorok) és a célpont soraiból áll. A célpont sora 6 címzett mezőt tartalmaz, tabulátorral elválasztva, kettősponttal a végén. A mezők nevei: Állomás (Host), Kapuk (Ports), Protokollok (Protocols), Mellőzött állapot (Ignored State), Operációs rendszer (OS), Sorozatszám (Seq Index), IP ID és Állapot (Status).

Ezek közül a mezők közül általábana legfontosabb a Ports, mely információkat tartalmaz az összes érdekes kapuról. Ez egy vesszővel elválasztott lista. Minden egyes bejegyzés egy-egy kaput jelent és hét almezőt tartalmaz perjellel (/) elválasztva. Az almezők nevei: Kapuszám (Port number), Állapot (State), Protokoll (Protocol), Tulajdonos (Owner), Szolgáltatás (Service), SunRPC info és Változat (Version info).

Csakúgy, mint az XML kimenet esetében, ez a leírás ennek a kimenetnek sem tartalmazza a teljes leírását. Az Nmap greppel feldolgozható kimenetének részletes leírása a http://www.unspecific.com/nmap-oG-output címen található.

Kényelemből használhatja az -oA alapnév paramétert, ha a kimenetet egyszerre akarja normál, XML és greppel feldolgozható formátumban. Ezek az alapnév.nmap, az alapnév.xml és az alapnév.gnmap fájlokban tárolódnak. Mint minden programban, itt is megadhatja a fájlok tárolásának teljes útvonalát, mint például ~/nmaplogs/foocorp/ Unix vagy c:\hacking\sco Windows rendszereknél.

Ha növeli a részletességi szintet, az Nmap több információt jelenít meg a folyamatban lévő letapogatásról. A nyitott kapu a megtalálásuk sorrendjében jelennek meg. Ha az Nmap úgy érzékeli, hogy a letapogatás pár percnél többet fog igénybe venni, akkor megjelenít egy várható befejezési időpontot is. Ha még részletesebb információkra kiváncsi, használja kétszer a paramétert.

A legtöbb változás csak az interaktív kimenetet érinti és csak néhány van hatással a normál és a szkriptkölyök kimenetre. A többi kimenet gépi feldolgozásra készült, így ezekben az Nmap alaphelyzetben is részletes információkat jelenít meg. Ennek ellenére van pár változás ezekben a módokban, mivel néhány részlet elhagyása jelentősen csökkenti a kimenet méretét. Például a greppel feldolgozható kimenetben a megjegyzések csak a részletes módban jelennek meg, mivel ezek eléggé hosszúak lehetnek.

Ha a részletes üzemmód nem ad visza elegendő információt, a hibakeresési mód képes elárasztani adatokkal! Csakúgy, mint a részletes üzemmód (-v), a hibakeresési üzemmód is egy parancssori kapcsolóval aktivizálható (-d), melynek szintje a kapcsoló többszóri megadásával növelhető. Emellett a hibakeresés szintjét a -d paraméternek átadott értékkek is beállíthatja. Például a -d9 9-es szintet állít be. Ez a legmagasabb beállítható szint és - hacsak nem egy egyszerű letapogatás futtat - több száz sornyi információt fog kinyomtatni.

A hibakeresési kimenet hasznos lehet, ha valamilyen hibát gyanít az Nmap program működésében, vagy egyszerűen csak szeretné megérteni, hogy mit és miért csinál az Nmap. Mivel ez a funkció elsősorban fejlesztőknek készült, ezért a legtöbb megjelenő információ nem is értelmezhető könnyen. Kaphat például egy ilyen kimenetet: Timeout vals: srtt: -1 rttvar: -1 to: 1000000 delta 14987 ==> srtt: 14987 rttvar: 14987 to: 100000. Ha nem ért egy sort egyszerűen figyelmen kívül hagyhatja, megnézheti a program forráskódjában vagy segítséget kérhet a fejlesztői levelező listán (nmap-dev). Néhány sor könnyen érthető, de a hibakeresési szint növekedésével az üzenetek egyre homályosabbá válnak.

Az Nmap minden elküldött és fogadott csomagról összegzést készít. Ezt a legtöbbször csak hibakeresésre használják, de hasznos lehet olyanoknak is, akik szeretnék megérteni, hogy mi történik a színfalak mögött. Hogy elkerülhető legyen sorok százainak a megjelenítése, érdemes korlátozni a letapogatni kívánt kapuk számát például a -p20-30 paraméter megadásával. Ha csak a változat érzékelés részleteire kiváncsi, használja a --version-trace paramétert.

Néha csak azok a kapuk érdekesek, amelyekhez kapcsolódni lehet (nyitott) és nincs szükség agyonzsúfolni a kimenetet a zárt, szűrt és zárt|szűrt kapukkal. A kimenet testreszabása általában a letapogatás után történik a grep, awk vagy Perl használatával, de a rengeteg kérés hatására ez a lehetőség is bekerült a programba. Az --open megadásával csak a nyitott, nyitott|szűrt és a szűretlen állapotú kapuk kerülnek a kimenetre. Ezeknek a kapuknak a kezelése ugyanúgy történik, mint normál esetben, így a nyitott|szűrt és a szűretlen kapuk csak egy számként jelennek meg, ha túl sok van belőlük.

Megjeleníti az Nmap által érzékelt illesztőket és rendszerútvonalakat. Ez hasznos lehet az útválasztási problémák hibakeresésében vagy az eszközök hibás kezelésekor (például az Nmap egy PPP kapcsolatot ethernet kapcsolatnak érzékel).

Az nmap által kiírt hibák és figyelmeztetések általában csak a képernyőn (interaktív kimenet) jelnnek meg, a normál formátumú kimenti fájlt érintetlenül hagyva. Ha szeretné ezeket az üzeneteket a normál kimenti fájlban is látni, adja meg ezt a paramétert. Ez hasznos lehet akkor, ha nem figyeli az interaktív kimenetet vagy valamilyen hibát próbál megtalálni. Az üzenetek az interaktív kimeneten ezután is megjelennek. Ez a paraméter nem működik azokkal a hibákkal, melyek a hibásan megadott parancssori kapcsolókkal függnek össze, mivel az Nmap ilyenkor még nem készítette elő a kimenti fájlt. Ráadásként néhány NMap hiba/figyelmeztetés más rendszert használ és nem támogatja ezt a paramétert. Ennek a paraméternek az alternatívája lehet az interaktív kimenet (beleértve a szabvány hibakimenetet) átirányítása egy fájlba. Míg a legtöbb Unix parancshéj ezt könnyen lehetővé teszi, Windows alatt ez egy kissé bonyolult lehet.

Ha megad egy fájlnevet egy kimeneti paraméterhez (mint például az -oX vagy az -oN), akkor a program alapértelmezettként felülírja a meglévő fájlt. Ha szeretné megtartani a fájl tartalmát és hozzáfűzni az új eredményeket, adja meg az --append-output paramétert. Így futtatva az Nmap programot az összes megadott fájlhoz hozzáfűzi az új eredményeket a felülírás helyett. Ez az XML kimenettel (-oX) nem működik jól együtt, így ez - a fájl kézzel történő javításáig - feldolgozási problémát okozhat.

Néhány kiterjedt NMap letapogatás nagyon hosszú időt vehet igénybe - néha napokig tarthat. Néhány letapogatás nem mindig fut le a befejezésig. Bizonyos korlátozások megakadályozhatják, hogy az Nmap munkaidő alatt fusson, leállhat a hálózat, az Nmap programot futtató gép elszenvedhet egy nem várt újraindítást, de maga az Nmap is összeomolhat. Az Nmap futását a rendszergazda is megszakíthatja a ctrl-C lenyomásával. A teljes letapogatás újraindítása a kezdetektől nem éppen egy kívánt állapot. Szerencsére ha a normál (-oN) vagy a greppel feldolgozható (-oG) naplófájl megmaradt, a felhasználó utasíthatja az Nmap programot, hogy folytassa a letapogatást a megszakítás pontjánál. Egyszerűen adja meg a --resume kapcsolót és a normál/greppel feldolgozható kimeneti fájl nevét. Más paraméter nem adható meg, mivel az Nmap a kimeneti fájl feldolgozásával visszaállítja az eredeti paramétereket. Egyszerűen írja be az nmap --resume fájlnév parancsot. Az Nmap az új adatokat hozzáfűzi az előző futtatás során megadott fájlhoz. Az XML kimeneti formátumnál a folytatás nem támogatott, mivel a két futtatás eredményének egy fájlba történő összevonása eléggé bonyolult lehet.

Az XML fájlok megtekintéséhez és átalakításához HTML formátumra az Nmap rendelkezik egy saját XSL stíluslappal nmap.xsl néven. Az XML kimenet tartalmaz egy xml-stylesheet irányelvet, mely az Nmap programmal eredetileg telepített nmap.xml fájlra hivatkozik (Windowson az aktuális munkakönyvtárra). Egyszerűen töltse be az XML kimenetet egy modern webböngészőbe és az automatikusan betölti az nmap.xsl fájlt és megjeleníti az eredményeket. Ha más stíluslapot akar használni, adja meg azt a --stylesheet kapcsoló után. A teljes útvonalat vagy címet meg kell adnia. Egy megszokott hivatkozás a --stylesheet https://nmap.org/data/nmap.xsl. Ez arra utasítja a böngészőt, hogy az Insecure.org címről töltse be a legfrissebb stíluslapot. A --webxml paraméterrel ugyanezt a hatást érheti el, csak kevesebbet kell gépelni és megjegyezni. Az Insecure.org címről letöltött stíluslap segítségével olyan gépen is megtekintheti az eredményeket, melyen nincs telepítve az Nmap (és így az nmap.xsl sem). Gyakran a cím megadása sokkal hasznosabb, de biztonsági okokból az alapértelmezett a helyi fájlrendszeren lévő nmap.xsl használata.

Ez egy kényelmesebb megvalósítása a --stylesheet https://nmap.org/data/nmap.xsl kapcsolónak.

Megakadályozza, hogy az Nmap az XML kimeneti fájlban stíluslap bejegyzést hozzon létre. Kimarad az xml-stylesheet irányelv.

2002 óta az Nmap legnépszerűbb tulajdonsága az IPv6 támogatás. A visszhang letapogatás (csak TCP), a kapcsolódási letapogatás és a változat érzékelés támogatott IPv6 formátumban is. A parancs leírása megegyezik az általánossal, a különbség annyi, hogy a -6 kapcsolót is meg kell adnia. Természetesen IPv6 formátumú címet kell megadnia, ha nem állomásnevet akar használni. Egy cím például így nézhet ki: 3ffe:7501:4819:2000:210:f3ff:fe03:14d0, tehát javasolt inkább az állomásnév használata. A kimenet ugyanúgy néz ki, mint általában, az egyetlen különbség az „érdekes kapuknál” látható IPv6 cím.

Bár az IPv6 nem terjedt el viharos gyorsasággal a világban, egyes országokban (általában Ázsiában) egyre inkább ezt használják és a legtöbb modern operációs rendszer támogatja. Ha az Nmap programot IPv6 támogatással akarja használni, akkor mind a forrás- mind a célgépnek IPv6 beállítást kell használnia. Ha az Ön szolgáltatója (mint a legtöbb általában) nem biztosít Önnek IPv6 címet, igénybe vehet ingyenes alagút szolgáltatókat, melyek kiválóan működnek együtt az Nmap programmal. Az egyik legjobb ezek közül a BT Exact. Szintén jól használható még a Hurricane Electric nevű szolgáltató http://ipv6tb.he.net/. Szintén népszerűek az Ipv6-ról Ipv4-re alagutat biztosító szolgáltatók is.

Ez a paraméter további agresszív és fejlett tulajdonságokat engedélyez. Jelenleg engedélyezi az operációs rendszer érzékelést (-O), a változat érzékelést (-sV), a parancsfájl alapú letapogatást (-sC) és az útvonalkövetést (--traceroute). A jövőben további funkciók is bekerülhetnek a körbe. A cél az, hogy a felhasználók számára egy átfogó letapogatási készletet biztosítson anélkül, hogy rengeteg paramétert kelljen megjegyezni. Ez a paraméter csak a tulajdonságokat engedélyezi. Nincs hatással az időzítési paraméterekre (mint a -T4) vagy a részletességi paraméterekre (-v), melyeket külön be kell állítani.

Az Nmap futás közben az alábbi fájlokból szerez be speciális információkat: nmap-service-probes, nmap-services, nmap-protocols, nmap-rpc, nmap-mac-prefixes és nmap-os-db. Ha ezek közül bármelyik fájlnak külön megadja az elérhetőséggét (a --servicedb vagy a --versiondb paraméterrel), akkor ezt a fájlt ezen a helyen fogja keresni. Ezután az NMap ezeket a fájlokat a --datadir paraméterben megadott könyvtárban fogja keresni (ha megadta). Azokat a fájlokat, melyeket ott nem talál meg, az NMAPDIR környezeti változóban megadott könyvtárban fogja keresni. Ezután következik az ~/.nmap fájl (csak POSIX rendszereknél) vagy az Nmap futtatható állomány helye (csak Win32 rendszereknél), majd a fordításnál megadott helyek, mint például az /usr/local/share/nmap vagy az /usr/share/nmap. Legvégső próbaként az Nmap körülnéz az aktuális könyvtárban.

Arra utasítja az Nmap programot, hogy a megadott szolgáltatásfájlt használja a programmal szállított nmap-services fájl helyett. Ennek a paraméternek a használata gyors letapogatást (-F) eredményez. További információkért nézze meg a --datadir paraméter leírását.

Arra utasítja az Nmap programot, hogy a megadott szolgáltatás próbafájlt használja a programmal szállított nmap-service-probes fájl helyett. További információkért nézze meg a --datadir paraméter leírását.

Arra utasítja az Nmap programot, hogy a csomagokat az ethernet (adatkapcsolati) rétegen keresztül küldje a magasabb IP (hálózati) réteg helyett. Alaphelyzetben a Nmap a futattó környezethez legjobban illeszkedő megoldást választja. Unix rendszereken általában a nyers csatolók (IP réteg) adják a leghatékonyabb eredményt, míg a Windows rendszereknél szükség van az ethernet keretekre, mivel a Microsoft tiltja a nyers csatolók használatának támogatását. Unix rendszereken az Nmap ennek a paraméternek a megadása ellenére is a nyers IP csomagokat fogja használni, ha nem talál más választási lehetőséget (például nincs ethernet kapcsolat).

Arra utasítja az Nmap programot, hogy a csomagokat IP csatolókon keresztül küldje az alacsonyabb szintű ethernet keretek helyett. Ez az előzőekben tárgyalt --send-eth paraméter kiegészítője.

Az Nmap feltételezi, hogy a felhasználó elegendő jogosultsággal rendelkezik olyan műveletek elvégzéséhez, mint az adatküldés nyers csatolókon keresztül, csomagok fürkészése és más olyan műveletek, melyek általában rendszergazdai jogosultságokat igényelnek a Unix rendszereken. Alapesetben az Nmap kilép, ha ilyen műveletre utasítják és a geteuid() függvény nem nullát ad vissza. A --privileged paraméter jól használható a Linux rendszermag képességeivel és olyan rendszerekkel, amelyek lehetővé teszik, hogy alacsonyabb jogosultságú felhasználók nyers csomagokat küldjenek. Figyeljen arra, hogy ezt a paramétert még a jogosultságot igénylő műveletek (SYN letapogatás, operációs rendszer érzékelés stb.) paraméterei előtt meg kell adnia. A --privileged paraméterrel egyenértékű az NMAP_PRIVILEGED környezeti változó beállítása.

Ez a --privileged paraméter ellentéte. Az Nmap úgy kezeli a felhasználót, mint akinek nincs jogosultsága nyers csatolók használatára és csomagok kifürkészésére. Hasznos lehet tesztelésnél, hibakeresésnél vagy amikor az operációs rendszer nyers hálózati funkciói sérültek. Az --unprivileged paraméterrel egyenértékű az NMAP_UNPRIVILEGED környezeti változó beállítása.

Ez a paraméter csak a memóriaszivárgási hibák keresésekor hasznos. Arra utasítja az Nmap programot, hogy a kilépés előtt szabadítsa fel a lefoglalt memóriát, így a memóriaszivárgás könnyen felderíthető. Normál helyzetben az Nmap átugorja ezt, mivel a program leállításakor az operációs rendszert ezt amúgy is végrehajtja.

Megjeleníti az Nmap program változatszámát és kilép.

Megjelenít egy rövid súgót a leggyakrabban használt parancsokról és paraméterekről. Ugyanezt a képernyőt kapja, ha az Nmap parancsot paraméterek nélkül futtatja le.

Növeli / csökkenti a megjelenített információk mennyiségét

Növeli / csökkenti a hibakeresési adatok mennyiségét

Bekapcsolja / kikapcsolja a csomagok nyomkövetését

Megjeleníti a futásidejű súgót

Megjelenít egy hasonló állapotjelentést:

Stats: 0:00:08 elapsed; 111 hosts completed (5 up), 5 undergoing Service Scan

Service scan Timing: About 28.00% done; ETC: 16:18 (0:00:15 remaining)